Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Kettős mérce: azok vádaskodnak, akiknek a Magyar Narancs botrányos címlapja megfelelt

HírekVizvári Soma

Lapunk nemrég közzétett egy szerkesztőségi állásfoglalást, amelyben elutasítottunk mindennemű antiszemita vádat, amely azért ért minket, mert legfrissebb számunkban rávilágítottunk a Mazsihiszt érintő pénzügyi elszámolási problémákra. Érdékes módon, amikor a balliberális Magyar Narancs hetilap hasonló módon foglalkozott egy másik zsidó egyház pénzügyeivel, senki nem vonta kérdőre őket.

A Magyar Narancs idén februárban olyan címlappal jelent meg, amelyen egy magyarországi zsidó vallási szervezet vezetője szerepelt. (A Magyar Narancs címlapja ide kattintva tekinthető meg.)

Míg a Figyelő kifejezetten a Mazsihiszre-re, mint szervezetre koncentrált (ezt a címlapunkon is egyértelművé tettünk), addig a Magyar Narancs címlapján megjelent egy meglehetősen általánosító alcím is: „Üzlet és zsidóság”.

Akkor februárban senkitől nem hallottuk, hogy kérdőre vonta volna a Magyar Narancs szerkesztőségét.

Érdeklődéssel várjuk ezek után az izraeli nagykövet és a Mazsihisz állásfoglalását a Magyar Narancs valóban botrányos címlapjával kapcsolatban, ha már a miénk ellen minden ok nélkül szót emeltek.

Borítófotó: Figyelő montázs