Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Lassan véget ér a londoni történet?

HírekVarga Zsolt

A külföldön élés romantikája mellett ott vannak a mindennapok kőkemény lemondásai, a honvágy és a piszkos anyagiak is. A kint dolgozó magyarok jelentős része idővel mindenképpen hazatér. 

Ha a magyarok migrációs hajlandósága kerül az asztalra, csak úgy röpködnek a számok a levegőben. Egyes ellenzéki lapok szerint London a második legnagyobb magyar város, kétszázezren mosogatunk itt egy emberként, ugyanakkor az oxfordi egyetem mellett működő Imigration Observatory más állít: szerintük 2016-ban összesen 96 ezer magyar élt Nagy-Britanniában. Az igazság - ahogy az lenni szokott -, valahol a kettő között lehet. Pontos számot mondani nehéz, vagy inkább lehetetlen, mert valójában nincs egyetlen olyan statisztikai adat sem, amelybe bizton kapaszkodhatunk. A témára érzékenyek egy része a hazai társadalombiztosítási rendszerből való kijelentkezések számában lel fogódzóra, ám ez sem minősül feltétlenül hiteles adatnak, hiszen sokan továbbra is fizetik a havi átalányt azért, hogy - alkalmanként hazatérve - minden gond nélkül igénybe vehessék az orvosi ellátást. Ennek alapján tehát többen mennek külföldre, mint amennyit a társadalombiztosítási adatok mutatnak,  viszont más statisztikai adatokból ellenkező eredményre juthatunk.

A magunk részéről autentikus forráshoz fordultunk. Bikali Dániel 2008 óta vállalkozó Londonban, csomagküldő hálózatot üzemeltet a brit főváros és Budapest között. Manapság már négy teherautó ingázik a két nagyváros telephelyei között. Az üzletember négy-öt komolyabb konkurenciáról tud, az általa hobbifutároknak csúfolt cégekkel nem számolva. „Biztos vagyok abban, hogy 7-10 év után a kinn dolgozó magyarok többsége hazatér. Tapasztalataim szerint ennyi a kritikus idő, ami után már nincs tovább” – mondja határozottan Bikali Dániel, s állítását számokkal, tonnákban mért szállítmányokkal támasztja alá. „Az emberek jobban megismerik a várost, a környezetet, és rájönnek, hogy nem minden a pénz. Egyre jobban hiányzik a család. A húsz-huszonöt évesen kivándorolt korosztály ekkor már látja és érzékeli a szülők megöregedését. Ők lelkiismereti okokból fordulnak vissza. Mind több helyről hallom, hogy ez áll hazaköltözésük hátterében. Még erősebb lehet azok honvágya, akiknek időközben gyermekük született, és nem akarják Angliában felnevelni őket nagyszülők nélkül. Mindezzel összecseng, hogy ennyi idő alatt össze lehet szedni egy kis tőkét, amiből itthon lakást, házat lehet vásárolni, s hitelt sem nagyon kell felvenni hozzá, vagy el tudnak indítani valamilyen vállalkozást” – sorolja az újabb váltás indokait, motívumait Bikali Dániel.

Mivel az emberek többsége egy szál bőrönddel költözik ki, felvetődik a kérdés: mi az összehasonlítási alap? De a Hunparcel tulajdonosa biztos a dolgában: tapasztalataival és az egyre több megrendeléssel érvel, ami már a flotta bővítését is sürgeti. Úgy számol, hogy Angliában dolgozó honfitársaink 75-80 százaléka mindenképpen visszajön egy idő után. S hogy honnan jöttek, hová mennek? Természetesen erre is rálátása van a csomagküldő vállalkozás fejének. Budapest és az agglomeráció mellett Kelet-Magyarország a fő úti cél. Ahogy fogalmaz: az M3-as autópályára fűzik fel a megállókat, mindenekelőtt Miskolcot, Debrecent, Nyíregyházát.

A fiatalokkal van az erő

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb jelentése szerint tavaly kicsivel több mint 29 ezer - az egy évvel korábbinál tíz százalékkal kevesebb - magyar állampolgár távozott külföldre. A hivatal számai a már említett egészségbiztosítási rendszerből való kijelentkezésen alapulnak, tehát a szám ténylegesen nagyobb lehet. Életkor szerinti megosztásban a kivándorlók 45 százaléka 30, míg több mint kétharmada 40 év alatti. Tehát a vállalkozó kedv, a “kipróbálom magam külföldön” attitűd változatlanul a fiatalabb korosztályokban az erősebb. Egy munkaerő közvetítéssel foglalkozó cég felmérése szerint a magasabb fizetés a mozgás fő oka, míg - jóval kisebb mértékben - a szakmai kihívás következik. Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a jegybank szerint tavaly 3 milliárd eurót utaltak haza az átmenetileg, egy évnél rövidebb ideje külföldön élők, míg öt évvel korábban ennek a harmadát. Ugyanakkor 153 ezer külföldi él és dolgozik az országhatárokon belül. Ők elsősorban a Kárpát-medencéből, Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról jöttek, de számukat meglepő módon már megközelíti az Ázsiából, többnyire Kínából és Vietnamból érkezetteké.

A steak nem beszél vissza

Most kicsit rugaszkodjunk el a száraz számoktól, s ruccanjunk ki a való életbe! Az angol fővárosban, ha nem is lépten-nyomon, de azért sűrűn belebotlunk honfitársainkba. London, Knightsbridge, Brompton Road. Bunch of the Grapes (Szőlőfürt) pub. Az egyik legelegánsabb negyedben, két sarokra a legendás Harrods luxusáruháztól. Itt is vannak magyarok, mármint a pult túloldalán.

A kedves szőke hölgy azt meséli, miközben a Guinness- t csapolja, hogy három honfitársával dolgozik itt, s ha tudok valakit, aki munkát vállalna, nyugodtan szóljak neki, mert állandó a munkaerőhiány náluk. Munkaidő heti hat nap, az elvárt nyelvtudás alapfok, a konyhában annyi sem, a steak ugyebár nem beszél vissza. Egyébként a szomszéd utcában lévő étteremben is tárt karokkal várják a kelet-európai munkaerőt, két magyart nemrég vettek fel. A pincérnő amúgy hamarosan lelép, nem bírja a klímát, mármint az angol klímát, azt mondja , amikor Spanyolországból visszajött, úgy érezte magát, mintha a fél karját levágták volna.

Nincs ezzel egyedül. A londoni magyarok elsősorban az angol ételekkel nem tudnak megbarátkozni, és az időjárást szidják. Érdekes, de Bikali Dániel vállalkozó is azon van – egy évtized alatt pedig széles ismeretségi körre tett szert és nem kevés tapasztalatot halmozott fel –, hogy a család mellett e kettő is sokat nyom a latban, amikor honvágyról van szó.

Ismeretlen vizeken órabérért

Dénes és Móni hat éve költöztek ki, ahogy ők fogalmaznak, a nagy ismeretlenbe. Dolgoztak portásként, biztonsági őrként, pultosként, pincérnőként, mikor hol fizettek többet. Órabérben. Hónapról hónapra küldték haza a félretett pénzt. De ehhez az kellett, hogy akár heteken át semmi szórakozásra ne gondoljanak, mert a pubban a sör drága, az étterem még drágább. De a legnehezebben azt élték meg, hogy önálló lakás bérlését sem engedhették maguknak.

A vendégmunkások körében elterjedt és megfizethető flat share-kben öt-hat pár is osztozik öt hálószobán, no és egy konyhán, egy fürdőszobán. „Higgye el, bele lehet abba fáradni, ha az ember minden reggel sorban áll a fürdőszoba előtt.” – így Dénes, akit az vigasztal, hogy most hazatérve a megtakarított pénzből saját otthonuk lesz.

Lehet, hogy meglepő, de vannak, akik évekkel előre tudják, mikor jönnek haza véglegesen. Réka és Judit egyetemre jár, s azt tervezik, annak befejezése után hazatérnek, mert a diplomájuk sokat ér majd, de előtte egy nappal sem, mert akkor elveszne a tanulásra fordított idő, energia, no meg pénz. 

Drága a kinti élet

Elsőre furcsán hangzik, de igazából a piszkos anyagiak miatt is szóba kerül előbb-utóbb a hazatérés. Abban nincs vita, hogy az Egyesült Királyságban minden második kiköltöző magyar Londont választja. A fővárosban és környékén pedig szárnyalnak az ingatlanárak. Nyolcszáz font, azaz mintegy háromszázezer forint alatt nincs egy hálószobás lakás sem, amit ki lehetne bérelni. Ha hosszabb távra gondolkodunk, elfogadható lakást venni száz-százötvenmillió(!) forint alatt nem nagyon lehet. Magyarán a megtakarításból csak otthoni ingatlanra futja. De immár ez a megtakarítás sem ér annyit idehaza. Bár a tárgyalások csak most kezdődnek, a Brexit már érezteti hatását: az angol font csaknem 20 százalékkal ér kevesebbet, mint tavaly ilyenkor.

De ha már Brexit. Tavaly nyáron sokan még azt jósolták, hogy kapuzárási pánik következik be kelet-európai munkavállalók körében. Vagyis megrohanják Angliát, mielőtt még a kapuk bezárulnának. Nos, ennek az ellenkezője következett be. A tekintélyes angol lap, a The Guardian meg is kongatta a vészharangot: töredékére esett vissza a kórházakba jelentkező magyar, lengyel, szlovák ápolónők száma, ha így folytatódik, előbb-utóbb katasztrófa vár az angol egészségügyre. 


Nemzetközi körképünket a Figyelő 2017/23. számában olvashatja!