URUGUAYI ÉS MAGYAR
A fiatal néptáncos dédszülei a két világháború között, Szügyről vándoroltak ki Uruguayba. 1928-ban először Kagyerják úr – ezt a nevet viselték ősei –, s két esztendővel rá követte a felesége. A fiuk még beszélt magyarul, ám mivel spanyol asszonyt választott, így az lett a közös nyelvük. Az ő lányuk, Alejandra édesanyja már nem tudott magyarul, mivel apja nem használta anyanyelvét, a nagypapa kizárólag kint született öccsével beszélt elei nyelvén.
ISMERETLEN ANYANYELV
„Vannak emlékeim arról, amikor a nagyapám énekelt vagy megtanított egy-két szóra, de teljesen idegen nyelv volt – elevenítette fel kiskorát Alejandra, aki szerint a nagyapja vélhetőleg érvényesülési okok miatt használta kizárólag a spanyolt.
Ezért is tiszteli nagyon Székelyföldet, ahol honfitársaink ragaszkodnak az anyanyelvükhöz.
Miért éppen Uruguay? Azaz vajon miért oda vándoroltak ki az ősei? Erről így vélekedett a táncos: „Sok volt a nem dolgozó föld, és kellett a munkaerő.”
Továbbá arról is beszélt, hogy a dél-amerikai országban a lakosság kilencven százaléka európai származású, zömük spanyol és olasz gyökerekkel.
Alejandra nyolcéves korától látogatta a montevideói magyar házat, hivatalos nevén az Uruguayi Magyar Otthont, pontosabban az ott működő Tündérkert néptáncegyüttes foglalkozásait.
„Ekkor találkoztam először a magyar kultúrával, beleszerettem a néptáncba, a népzenébe. Sokat énekeltünk, persze nem értettem, mit.”
„Külső füllel milyen volt hallani a magyart mint idegen nyelvet?” – kérdeztem. „Kellemes” – válaszolta.
„MAGYAR VAGYOK”
Tizennyolc évesen aztán édesanyja elé állt és közölte: „magyar vagyok”, noha apukája révén spanyol és baszk, anyukája ágán magyar és spanyol felmenőkkel bír. Ráadásul azt is kijelentette: hazautazik Magyarországra, hogy megtanulja a nyelvet.
Szavait tettek követték, a magyar otthonban oktató magyarnyelv-tanára közbenjárására magyarországi ösztöndíjat kapott a Balassi Intézettől.
„Nagyon szigorúan tanultam, közben a Válaszút Táncegyüttesbe jártam” – elevenítette fel a 2003-as esztendő számára legfontosabb történéseit.
Egy évre rá azonban vissza kellett térnie Uruguayba, amit nehéz szívvel tett, mert mindenképpen maradni akart. Legközelebb 2005-ben volt lehetősége Magyarországra jönni, a Tündérkerttel érkeztek egy fesztiválra.
„Úgy éreztem, hazajöttem, én vagyok a házigazda, tudtam, hogy zajlik itt” – mesélte nevetve.
Az utolsó napon egy telefonfülkéből felhívta édesanyját, mivel úgy döntött: marad. Mindössze huszonegy esztendős fejjel.
KÉTLAKI LÉT
Ha ennyire maradni kívánt, talán a szülőhazájában annyira rossz az élet? Alejandra megnyugtatott, hogy Uruguay nem rossz hely, nem azért akart itt maradni. Kijelentette: ugyanúgy büszke uruguayi, mint magyar.
„Nincsen az, hogy melyik jobb, de én itt jól érzem magam” – fűzte hozzá.
Végül visszautazott, Montevideóban átvette a tánccsoport vezetését, valamint gondoskodott az utánpótlásról, kicsikkel is foglalkozva. Akik nem voltak kevesen, tizenöten-húszan, ráadásul nem csupán magyar származásúak. Attól fogva kétévente látogatott Magyarországra.
„Nem tudom megmagyarázni, valamiért mindig kellett jönnöm” – magyarázta.
S jött is: vagy az együttessel, vagy egyedül. Az egyik ilyen útján végre elutazhatott Erdélybe, amely kirándulás előkelő helyen szerepelt a bakancslistáján.
„Mindig akartam Erdélyországot látni, ami 2007-ben végre sikerült.”
Az „ingázó” repülőút nem olcsó mulatság, azonban Alejandra repülőtársaságnál dolgozott, amely ráadásul jól fizetett, közben fogorvosi karra járt. Többször is hangsúlyozta, hogy a visszautazás minden egyes esetben nehezére esett.
SZERELEM, SZERELEM
2013-ban a Tündérkerttel szilágysági táborban vett részt, ahol magyar muzsikusok kísérték a táncosokat.
„Az egyik zenésszel nagyon jól tudtunk beszélgetni – vallotta be. – Aztán visszamentem Uruguayba, de tartottuk a kapcsolatot. És most ő a férjem.”
Esküvőjüket Magyarországon tartották, a családtagjai ekkor jártak először itt(hon).
Alejandra nyáron végez a Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc szakán.
„Ugyan tanultam kint néptáncot, de mindig többet akartam tudni, ami nem volt egyszerű, mert nem beszéltem jól magyarul, és spanyol vagy angol nyelven nagyon kevés forrás van” – mesélte.
Amikor végleg Magyarországra költözött, elhatározta: megpróbálja a felvételit. A gyakorlati résszel nem akadt gondja. S vajon a szóbelivel?
„Nehéz volt, még mindig a spanyol az anyanyelvem, legtöbbször spanyolul gondolkozom. Mindig pluszidőt kellett tanulnom a vizsgákra” – mondta.
Természetesen a tanárai egytől egyig rendkívül segítőkészek voltak.
„A férjem is nagyon sokat segített, azt el kell mondanom” – árulta el.
A VISSZATANÍTOTT VISSZATANÍT
Két éve az erdélyi Kőhalomra utaztak férje Petőfi programos ösztöndíjával. Míg ő zenét és éneket, Alejandra táncot tanított a gyerekeknek.
„Nem csodálkoztak az akcentusán?” – kíváncsiskodtam.
„Dehogynem, csoda volt nekik. Kérdezgették, hogy mit keresek itt, miért jöttem el Uruguayból. Ráadásul táncolok is” – mesélte, s kiemelte: mindenki segítette kijavítani a nyelvtani hibáit.
Alejandra elmondta: hasonlóságot érez erdélyi honfitársaink és az uruguayi magyarok közt.
A következő esztendőben már saját ösztöndíjjal utazott Kassára. Hazatértekor keresték a Rákóczi Szövetségtől, s felkérték a diaszpóraprogram koordinátorának. Ez éppen egy éve történt, azóta ott dolgozik. Külföldi magyar fiatalokat ismertet meg Magyarországgal és az elcsatolt területekkel.
„Igyekszem egy kis történelmet is beletenni a programba – avatott be a munkájába. – Sok esetben Petőfi Sándoron kívül másról nemigen tudnak. Nekem misszióm ez a munka.”
(A beszélgetésről készült videóriport megtekinthető a figyelo.hu/video oldalon.) Karlócai Orsolya és Brum Alejandra az I dance Hungary honlap bemutatóján. „beleszerettem a néptáncba”
