Konszolidáció jön a kereskedelemben

Print rovatok
A márciusi bevásárlási roham ellenére felemás a helyzet a kiskereskedelemben – mondta lapunknak a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A kereskedelem jelenlegi és jövőbeli helyzetéről, a különadó hatásáról, valamint a pandémia okozta nehézségekről beszélgettünk a vezetővel.

– Mennyivel kevesebb kenyér fogyott a #maradjotthon kampány alatt?

– A kenyérnél nem is volt nagyon feltűnő az értékesítés csökkenése, nagyjából tíz százalékkal adtunk el kevesebbet. A zsömlénél és a kiflinél volt nagyobb visszaesés, harminc százalék körüli. Az édes péksüteményeknél mutatkozott még gyengülés, a kakaós csigánál és a túrós batyunál – ebben a termékkörben húsz százalékkal fogyott kevesebb. A pékáru eladásának a zuhanása természetesen nem egyenesen arányos az élesztő felvásárlásával, bár azt gondolom, ez is természetes reakció egy pánikhelyzetben, amikor senki sem tudja, hogy másnap mi történik. A visszaesés annak tudható be, hogy a vevők jelentős része otthon maradt, nem indult reggel munkába, így a reggelit is máshogyan szerezte be.

– Hogyan alakult a kosárérték az év első két hónapjában, s miként a járvány miatti korlátozások alatt? Illetve hogyan alakult a vásárlók száma?

– Nem vagyok biztos abban, hogy érdemes a márciust és az áprilist teljesen elkülöníteni egymástól. Amit most látok, az az, hogy nagyjából negyven százalékkal kevesebb a vevő, amit nyilvánvalóan kompenzál kissé a kosárérték növekedése. Az pontosan látszik, hogy a harmadik hónap jóval erősebb volt, mint tavaly, de a negyedik elmaradni látszik a 2019-estől. Ha a március és az április volumenét egyszerre hasonlítjuk össze, akkor azt gondolom, a vártnak megfelelő a növekedési ütem, de meg kell várni ennek a hónapnak a végét, hogy pontos képet kapjunk. Sokan úgy vélik, a vásárlási roham alatt nagyon jól ment a kiskereskedelemnek. Ha valaki előre szólt volna, hogy ez lesz, biztosan felkészül rá a szektor, de így, hogy márciusban karácsonyi szintű ostromot kellett lemenedzselni… Pluszmunkaórákat kellett kérni a munkatársaktól, s logisztikai szempontból szükséges volt megoldani, hogy a polcokon legyen áru – ez mind többletkiadást jelentett a cég számára. Szóval nagyon felemás a helyzet.

– Milyen piaci réseket talált a SPAR, továbbá volt-e üzletmenet-folytonossági terve?

– A házhoz szállítás egyértelműen a legnagyobb piaci rés volt. Ha van valami hozadéka ennek az egészségügyi válságnak, az az, hogy elősegítette a jelenlegi kapacitásunk tűrőképességének a vizsgálatát, valamint a hatékonyság javítását. A korlátozások bevezetése előtt napi kétszáz megrendelést teljesítettünk, utána a meglévő kapacitással hatszázat, de természetesen bővíteni kell. Ezért szerződtünk például egy taxitársasággal. Az is jól látszik, hogy ebben a szegmensben nagyon gyorsan hatalmas verseny alakult ki. Az nem titok, hogy a jövő kiskereskedelme nagyban függ az online és az offline üzletek összhangjától, továbbá az úgynevezett gasztrovonaltól. A járvány miatti korlátozások életbelépése után szinte azonnal megjelentek a házhozszállítási piacon az olyan cégek is, amelyek korábban csak éttermeket vagy közületeket szolgáltak ki, például fagyasztott hússal vagy olyan termékekkel, amelyek jellemzően nem kaphatók minden sarkon. Emellett megjelentek az olyan éttermek is, amelyek vállalják, hogy megfőzik az ételt kívánság szerint, és házhoz is szállítják. Ezek mind képesek kiváltani a napi fogyasztási cikkek eladását. Most ez van, ez megy. Úgy gondolom, hogy a járványhelyzet elmúlásával ezeknek a próbálkozásoknak a kilencven százaléka eltűnik a piacról, de a maradék tíz százalék megtapad és tovább tematizálja a kiskereskedelmet. Hosszabb távon ez a nagy alapterületű boltok számára nem kedvező. A SPAR értékesítési hálózatának a gerincét a kisebb, lakóhely közeli üzletek adják, amelyekre viszont továbbra is szükség lesz. Mindig lesz a háztartásokban olyan alapanyag, amely hirtelen elfogy és pótolni kell, ezt pedig a vevők a kisebb, kényelmi boltokban szerzik be. Ami pedig az üzletmenet-folytonossági tervet illeti, természetesen van ilyenünk, de nem ekkora méretre. Egy-egy üzletre, lokációra pontos tervet dolgoztunk ki, hogyan kell tovább működni, ha betegség miatt a munkatársaink egy része időlegesen nem tud dolgozni. Szerencsére jó a kapcsolatunk a SPAR-nál reprezentatív Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével, így most is sikerült velük egyeztetve, a munkaóratöbbletet összevonva kisakkozni a szükséges létszámot a működés fenntartásához. A hatvanöt év feletti dolgozóinkat természetesen „visszahívtuk” a frontvonalból. A munkaerőhiányt, ahol kell, diákmunkával pótoljuk, szóval ha nem is zökkenőmentesen, de átálltunk a jelenlegi helyzetre, s most az látszik, hogy beállt a munkarend.

– Milyen piaci tendencia rajzolódik ki az első fél évre?

– Főként az átértékelés piaci tendenciája. Nem is elsősorban a kereskedői szemléletre gondolok, sokkal inkább a fogyasztói magatartásra, amely nagyban befolyásolja majd a következő fél évet, sőt akár a következő esztendőket. A pandémia előtt egy átlagos magyar háztartás heti rendszerességgel két-három üzletben vásárolt. Most, a korlátozások alatt jellemzően egyetlenegyben. Ez pedig alapvetően arra mutat, hogy a vevő a későbbiekben is azokat a boltokat választja majd, ahol mindent egyszerre szerezhet be. A mi rendszerünk erre alkalmas, hiszen a legkisebb SPAR egységekben (akár nyolcvan négyzetméteren) is képesek vagyunk kétezer terméket kínálni (a jóval nagyobb diszkontok 3000-3500-as választékkal működnek), míg egy átlagos méretű szupermarketben több mint tízezer produktum közül lehet választani. Ugyancsak tendencia, hogy a fogyasztók szívesebben mennek autóval vásárolni, mert ez biztonságérzetet ad számukra, így a kényelmes megközelíthetőség ugyancsak fontos lesz. Jelenleg probléma, hogy a nagy bevásárlóközpontokban túlnyomórészt SPAR üzletek vannak, azok elnéptelenedése egyelőre negatív hatást generál.

– A járvány lecsengésével hogyan változnak majd a fogyasztói szokások, milyen stratégiával készül a következő időszakra a SPAR?

– Ahogy említettem, a következő időszakban az üzletek elérhetősége, a kínálat bősége válik igazán fontossá. Újra előtérbe kerül az árelőny, vagy inkább úgy fogalmaznék: ismét erősen árérzékennyé válik a fogyasztó. Nem mellesleg pedig nagyon is előkelő helyre kerül az áruházak higiéniája, és rendkívül fontos lesz az online értékesítés. (Az is jól látszik, hogy a vásárlás egyfajta szociális, társasági esemény, vagyis a hagyományos üzletek eltűnésének a veszélye nem fenyeget.) Szóval az említett kritériumoknak nagyon meg kell majd felelniük az áruházaknak. Ami a fogyasztási szokásokat illeti, egy kicsit szomorú vagyok, mert végre jó irányba indult el a vevő a tekintetben, hogy igyekezett tudatosabban használni a csomagolóanyagokat, kerülni, alkalmasint teljesen kikerülni a műanyag vagy az egyszer használatos csomagolásokat, kiváltani olyan környezetbarát anyagokkal, amelyek alkalmazása kisebb környezeti terhelést generál. Magyarán a környezettudatosság erősen megjelent a kiskereskedelemben is. Mi magunk is több eszközzel támogattuk ezt a szemléletet, és persze a marketingstratégiánkban szintén komoly szerepet kaptak ezek az eszközök. A járvány miatt (elsősorban pszichés okokból) ez most háttérbe szorult. A vásárlók az előre csomagolt termékeket keresik, én pedig nagyon remélem, hogy belátható időn belül újra előtérbe kerül a környezettudatosság.

– Milyen hatásokkal számol a SPAR a kormány gazdaságélénkítő csomagja mentén? A kereskedelmet érintő megszorítások hogyan érintik a piacot?

– Természetesen minden, az életszínvonal javítását, fenntartását érintő intézkedés jó hatással lesz a fogyasztásra, ennek pedig a kiskereskedelemben is lesz hozadéka. Fontos a munkahelymegtartás és -teremtés ösztönzése, mindez a kiskereskedelmet is erősíti. A megszorítások viszont a költségek lefaragására ösztönzik a szektort. A SPAR-nak a korlátozások havi szinten egymilliárd forint kiesést jelentenek, a teljes ágazatot 36 milliárd forint erejéig érintik, ami összességében a költségvetésben viszonylag kis tételnek számít. Abba most ne menjünk bele, hogy ez mire elég. Amit ezzel kapcsolatban viszont nem érzékeltem, hogy a döntéshozók pontosan kiszámolták volna a szektorra nehezedő terhek hosszabb távú hatásait. Mi a pandémia előtti időszakban a foglalkoztatás bővítését terveztük azzal együtt, hogy a hálózat fejlesztésére is jelentős összeget ütemeztünk be. A SPAR évente 70-80 millió eurót költ fejlesztésekre. Az intézkedések hatására ezt most újra kell terveznünk, továbbá a közteher kifizetéséhez költségcsökkentést szükséges végrehajtanunk, és a beszerzési árainkat is újratárgyaljuk. A kiesés kigazdálkodásához az ágazat jellemzően első körben a munkabérköltségekhez nyúlhat hozzá. Itt a külső munkaerő csökkentése a célunk, a régi kollégáinkat szeretnénk megtartani. Aztán pedig a marketingkiadásokhoz és a fejlesztési költségek átütemezéséhez nyúlunk majd hozzá. Ez mind-mind (közvetve és közvetlenül) érinti több szegmens munkahelyeit is. Természetesen a ránk eső részt kigazdálkodjuk és befizetjük.

– A fejlesztések vagy a konszolidáció időszaka jött el?

– Egyértelműen azt gondolom, hogy a konszolidáció időszaka lesz ez a kiskereskedelemben, már csak a fent említettek miatt is. Emellett a jelenlegi helyzet inkább egy nagy levegővételre készteti a szektort. Sok múlik a fogyasztói magatartáson is; nyilvánvalóan közép- és hosszú távon abba az irányba kell elindulni, amely felé tart majd a vásárló.

– A gyenge forint, vagy valami más okból drágulnak az élelmiszerek? Várható-e további drágulás?

– Az élelmiszerek drágulása sajnos bekövetkezett, egyrészt a gyenge forint miatt, másrészt a beszerzési áraink több esetben jelentős mértékben növekedtek.

– Hogyan bírták a rohamot a munkatársak?

– Le a kalappal a csapat előtt! Nagyon büszke vagyok, hiszen a kijárási korlátozások bevezetése előtti és utáni rohamot minimális távolléttel és betegséggel sikerült levezényelni, úgy, hogy a kollégáim a frontvonalban napi szinten több mint száz idegennel találkoznak. Külön büszkeség az is, hogy a munkatársaink jelentős része nő, s a #maradjotthon kampányban a háztartásban is nagyobb teher hárul rájuk a gyerekek és a napi teendők miatt, hiszen a legtöbbünknek van otthon családtagja. Ennek ellenére semmilyen fennakadás nem volt. Az első iskolaszünetes héten adódtak problémák, de ezeket is nagyon gyorsan sikerült megoldani. Természetesen a szükséges óvintézkedéseket vállalati szinten is megtettük: hatalmas összegekért (kicsit túlárazva, ha lehet ilyet mondani, de most vannak, amik erőteljesen átértékelődnek) felszereltettük a kasszák előtti plexiket, beszereztük a kesztyűket, maszkokat, fertőtlenítőket és még sorolhatnám.

– Milyen gyorsan forgott az árukészlet?

– A március 14. előtti és az utána következő héten nagyon hektikus volt a készlet forgása. Maradjunk annyiban, hogy a szezonnak megfelelő többszöröse volt. Most beállt a rutin, a fogyasztók is megértették, hogy van áru, az élelmiszeripar nem áll le, az ellátás folyik. Most jellemzően éjszakánként és a délelőtti utolsó órákban töltünk, ugyanis a munkatársak a 10 és 12 óra közötti időszakban szinte egyedül vannak a boltban. Én már jeleztem, hogy szűkíteni kellene a hatvanöt éven felüliek bevásárlási időszakát, mert jellemzően 9 és 10 között ez lezajlik, de 12-ig nem jöhetnek a fiatalabbak, pedig a családnak kell főzni, s ha valami épp nincs otthon, nem tudnak leszaladni a boltba. Mindenesetre most normalizálódott a helyzet.

– Hogyan érinti, érinti-e egyáltalán a globális ellátási láncot a pandémia, illetve az azt követő időszakban lesznek-e olyan beszállítók, amelyek kikerülnek valamilyen okból a rendszerből?

– Az biztos, hogy a lokális beszállítók szerepe megnő, de nem gondolom, hogy a globális beszállítói láncok háttérbe szorulnának. Ebben az időszakban előfordul, hogy egyes termékeket máshonnan kell beszereznünk, és figyelnünk szükséges arra is, honnan biztonságosabb az import, de hosszabb távon ez nem okoz problémát. Voltak fennakadások néhány kamionnyi áruval, de idővel ez is megoldódott. S pont ezen gondok arra is rávilágítanak, hogy amit helyben be lehet szerezni, az költséghatékonyabban hozzáférhető, és persze könnyebb az áru mozgatása, nem kell a határon várakozni. Mi nagyjából kilencven százalékban Magyarországon működő beszállítókkal dolgozunk, vagyis nem kell nagy arányban átértékelni a beszállítói láncokat, de természetesen mi is a lokális irányba fogunk elmozdulni azon termékkörökben, amelyekben csak lehet. A helyi beszerzéssel pedig mi magunk is segítjük a helyi gazdaságot.

NÉVJEGY

  • Okleveles közgazdász, üzemgazdász, jogi szakokleveles közgazdász és nem mellesleg a tíz legbefolyásosabb magyar üzletasszony egyike.
  • Pénzügyi elemzőként kezdte karrierjét a GE Lightingnál, majd kontrollerként dolgozott a Worldmarknál.
  • Innen igazolt a SPAR-hoz belső ellenőrzési irányítóként, majd cégvezető és ügyvezető igazgató lett.
  • Kiválóan beszél németül és angolul, sőt alapfokon oroszul.
  • Házas, két lánygyermek édesanyja.

ADOMÁNYOK

Az áruházlánc több ezer szendviccsel és 1,5 millió forint adománnyal támogatja az Etesd a dokit! civil kezdeményezést, amely naponta több mint száz egészségügyi dolgozó meleg ebédjéről gondoskodik – ellenszolgáltatás nélkül. Keve Márton séf és csapata a belvárosi Easy Wine Budapest bisztróban napi száz adag meleg ebédet készít a Szent László Kórház dolgozóinak. Az összefogás operatív feladatainak ellátására egy komplett stáb állt fel, többek között a Borganika, az Easy Wine és a Menedékház Alapítvány csapatából és önkénteseiből. A SPAR adománya nemcsak a meleg ebédekhez biztosít alapanyagot, de hideg élelemmel – az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben készülő, előre csomagolt szendvicsekkel – is ellátja a koronavírus elleni küzdelemben részt vevő, több fővárosi kórház orvosait és egészségügyi dolgozóit. A vállalat emellett az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi programját is támogatja 2 millió forinttal és több ezer szendviccsel, hogy segítséget nyújtson a járvány idején a gyermekvédelmi gondoskodásban élő kicsiknek és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozóknak.

VÁLTOZÁSOK A SPAR ONLINE SHOP MŰKÖDÉSÉBEN

Március 17-től leadott megrendelések kifizetése kizárólag előre, online lehetséges. Ezzel a lépéssel csökkenthető a kiszállító munkatársak és a vásárlók közötti kontaktus ideje. Az elektronikus kereskedelem során a SPAR arra kéri a megrendelőket, jelezzék rendeléseik leadásakor, ha egészségügyi okok miatt zárt területről kérnének kiszállítást.

Március 30-tól a SPAR online shop a megnövekedett rendelésszámra reagálva bővíti az igénybe vehető idősávokat. Hétköznapokon elérhetővé válik egy új időablak, amely a 22 és 23 óra közötti kiszállítást teszi lehetővé.

Április 14-től leadott megrendelések esetében a minimális rendelési érték 10 000 forintra módosul.

TEJET TAXIVAL

Április 6-án indult a SPAR és a Főtaxi-csoport taxi shopping szolgáltatása. A koronavírus okozta járványidőszakban, a mindenkit érintő kijárási korlátozások idején a bevásárlás sokak számára nehézséget okoz. Rajtuk igyekszik segíteni a SPAR, illetve a Főtaxi új szolgáltatása, amely a SPAR online shopra épül.

.

Borítókép: Heiszler Gabriella (fotós- Fürjes Viktória)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink