Világklasszis vásárközpontunk lesz

Print rovatok HALASKA GÁBOR
Szeptember végén tették le az alapkövét a három hatalmas épülettel gazdagodó, illetve 55 milliárd forintból teljesen megújuló kőbányai vásárközpontnak.

Több évtizedes adósságot sikerül most ledolgoznia a kormányzatnak, miután végre érdemben megkezdődik a Hungexpo vásárközpont fejlesztése. Az 1967-ben megnyílt, akkor modernnek számított létesítmény 1989 óta mindig javult egy picit, sőt a korábbi francia tulajdonos épített is egy korszerű pavilont és egy fedett sétányt (passzázst), de – ezt és némi felújítást leszámítva – nem sok minden történt hosszú-hosszú éveken át.

A nyugat-európai konkurensek sok tekintetben lehagyták a budapesti kiállítási központot. Például a régebbi építésű berlini, párizsi, különösen a hannoveri vásárcentrum évről évre rengeteget fejlődik, szépül. És persze egyre jobbak a közlekedési kapcsolataik, többnek direkt metró-összeköttetése van. Igaz, a 2-es metró Pillangó utcai megállója sincs olyan vészesen messze a Hungexpótól, és van körbuszjárat is, ám egy-egy nagy tömegeket vonzó kiállítás idején a kétszer egysávos út és a külső parkolók hamar elérik kapacitásaik határát.

A minap bejelentett óriási, 55 milliárd forintos fejlesztésen felüli részt jelent viszont, hogy a főváros a közlekedési feltételeket is javítani igyekszik a közeljövőben, s természetesen a hatalmas programhoz tartozik a vásárközpont körüli és azon belüli autós parkolási lehetőségek bővítése is.

FELDÜBÖRÖG A MOTOR

A fejlesztés nyilvánvalóan gyorsan megtörténik, hiszen százszázalékos állami tulajdonú vállalkozásról van szó, és mind a tervező (Finta Stúdió) elkészült a szép tervekkel, mind a profi kivitelezőt (KÉSZ Kft.) kiválasztották, így már „csupán” az építési munkák vannak hátra.

Ennek fényében reálisnak tűnik, hogy mintegy másfél év alatt befejeződnek a munkálatok. Persze sietnie is kell az építési fővállalkozónak, hiszen a nagyobb konferenciák időpontjait mindig egy-két évvel előre lefoglalják – ahogy ez a rendezvényszervezői szakmában megszokott. Nem is meglepő, hogy a 2020 szeptemberére tervezett eucharisztikus világkongresszust már egy – legalábbis részben – megújult vásárközpontban tartják majd meg, és egyes új elemek remélhetőleg készen lesznek addigra. Már csak azért is, mert erre a nagy eseményre nem kevesebb mint tizenötezer vendéget várnak a szervezők. (A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus a római katolikus egyház világméretű rendezvénysorozata, melynek célja az oltáriszentség alaposabb megismertetése és tiszteletének növelése.)

MI IS ÉPÜL PONTOSAN?

Nézzük akkor, hogy konkrétan mi is létesül, illetve mi újul meg a nettó 55 milliárd forintos projekt során. Kezdjük a kevéssé látványos, ám mégis kulcsfontosságú fejlesztésekkel. Első körben felújítják a terület teljes közmű-infrastruktúráját, így a jövőben minden egyes pavilont egyedileg lehet majd fűteni, hűteni, ami igen jelentős energia- és költségmegtakarítást jelent. Mint említettük, a parkolóhelyek száma is bővül. Mindemellett az épületek új infokommunikációs rendszert kapnak. Ez többek közt segíti a látogatók útbaigazítását, valamint érezhetően megnöveli a hasznosítható, eladható reklámfelületeket. Jelenleg a hatalmas, 36 hektáros vásárközpont területén nyolc pavilon van, egyenként 700–12 000 négyzetméteresek, különböző esztétikai és minőségi állapotban.

Azért, hogy mindegyik korszerű és világszínvonalú legyen, az elkezdődő beruházás keretében a C-t leszámítva teljesen megújul az öt legnagyobb pavilon: az A, a B, a D, az F és a nemrég épült G is. Ezenkívül két nagy méretű új kiállítási csarnoképülettel büszkélkedik majd a Hungexpo, amelyek méretükben megközelítik majd a G pavilont. Az egyik 9500, a másik pedig 7500 négyzetméter alapterületű lesz.

És a végére hagytuk a két „legnagyobb durranást”, az új fogadóépületet s egy vadonatúj kongresszusi központot, amelyekbe a neves Finta Stúdióban apait-anyait beleadtak. A felülről háromszirmú virágot formázó, hipermodern, 6300 négyzetméteresre tervezett fogadóépület a környék, sőt talán egész Budapest egyik ikonikus építménye lehet majd.

A turisztikai szakma egyik régi vágya teljesülhet, hiszen a drasztikusan megújuló Hungexpo egyik legjelentősebb eleme az új kongresszusi központ. Itt lesz egy egyszerre kétezer fő befogadására is alkalmas, de a tereit tekintve osztható plenáris, továbbá két tucat kisebb szekcióterem.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink