Mario Draghi öröksége

Mátrix
A leköszönő jegybankelnök utoljára még megmutatta, hogy „mindent megtesz” az euró védelme érdekében, még ha ezt egyes tagállamok nem is támogatják.

MONETÁRIS POLITIKA

Lázadás tört ki az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságában, amikor Mario Draghi, az intézmény leköszönő elnöke a múlt csütörtökön ismertette az eurózónára vonatkozó legújabb élénkítési csomagot. 

 

A LÁZADÓK

A huszonöt tagú testületből legalább heten, köztük korábbi legszorosabb szövetségesei is ellenezték, hogy az EKB újraindítsa korábban már lezárt kötvényvásárlási programját. A lázadók között a francia, a német, a holland és az osztrák jegybank képviselői is ott voltak. A rebelliónak túl sok értelme nem volt: az EKB az elmúlt hónapokban fokozatosan készítette fel a piacokat az újabb lazítási hullámra, így attól már nem lehet visszatáncolni – tőzsdei árfolyamesések fenyegetnének, valamint egy valóban beütő recesszió. 

Az Európai Központi Bank 10 bázisponttal, –0,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát, s nyílt végű, vagyis összeghatár nélküli kötvényvásárlási programot hirdetett meg, egyelőre havi 20 milliárd euró értékben. Ezzel tovább duzzad az intézmény 2,6 ezer milliárd eurósra tehető kötvényportfóliója. Jens Weidmann, a német Bundesbank első embere szerint nem szükséges ekkora mértékű csomag. A Bild című újságnak nyilatkozó jegybankár már az előző értékpapír-vásárlási programot is erősen kritizálta. A német napilap Draghit vámpírként ábrázolta, a következő szöveggel: „így szívja szárazra megtakarításainkat Draghila gróf.”

Az olasz EKB-elnök november 1-jén távozik posztjáról, helyére a francia Christine Lagarde kerül. Az intézmény döntéshozói közül sokan azzal érveltek a csomag ellen, hogy egy távozó elnöknek nem lenne szabad ilyen örökséget hagyni utódjára, meg kellene hagyni a lehetőséget Lagarde-nak arra, hogy saját monetáris politikai elképzeléseit érvényesítse.

Draghi bizonyos szempontból erősebbé tette az EKB-t regnálása alatt – bebizonyította, hogy valóban, „kerül, amibe kerül”, megmenti az eurót. Ez a folyamat azonban megosztottságot is szült: kritikusai szerint az Európai Központi Bank mennyiségi lazítása negatív reálkamathoz, eszközárbuborékokhoz vezetett, kevéssé hatékony, zombi vállalatokat és bankokat hozott létre, amelyek csak a hihetetlenül olcsó pénz segítségével tudnak vegetálni.

 

A JEDISZOBA

Az idén 72 éves olasz bankár a mindenkori EKB-elnököt a legnagyobb hatalmú gazdasági szereplővé tette. „Infláció, infláció, infláció. Korábban ez volt az intézmény fókusza, most viszont már az euró védelme és megmentése. Az EKB újjászületett” – kommentálta Draghi tevékenységét Pierre Moscovici volt francia pénzügyminiszter. A jegybank agresszív monetáris politikája különösen Berlinben verte ki a biztosítékot. A hagyományosan a feszes költségvetésben, a megtakarításokban és az erős exportban hívő németek attól tartottak, hogy az intézmény kötvényvásárlásai a lovak közé dobják a gyeplőt a déli tagállamoknál, például az amúgy is nagy államadósságot felhalmozott Olaszországban – megspórolva nekik ezzel a gazdasági-költségvetési szerkezetátalakítás keserves munkáját. Az sem tetszik a németeknek, hogy a negatív reálkamatok elértéktelenítik a megtakarításaikat. Weidmann nem véletlenül nevezte drognak az EKB monetáris politikáját. Draghi viszont azzal vágott vissza, hogy Németország nem kínál alternatív stratégiát, mindenre csak nemet mond.

A múlt csütörtöki döntés másik nagy ellenzője a holland jegybankelnök, Klaas Knot volt. Közleményében kifejtette: az új élénkítő csomag „aránytalan a jelenlegi gazdasági kondíciókhoz viszonyítva”. 

Draghi abban is újat hozott, hogy nem volt a konszenzus feltétlen híve. Elődje, a francia Jean-Claude Trichet idején a kamatdöntő ülések gyakran késő éjszakáig elhúzódtak a közös nevezőre hozás jegyében. Az olasz elnöknél már este 6-ra vége volt mindennek. A jegybankár a Goldman Sachs befektetési banknál is dolgozott, a Massachusetts Institute of Technologyn tanult – az amerikai munkamódszereket importálta Európába. A The Wall Street Journalnek nyilatkozók szerint a hozzá közel állók szűk körével vitatja meg elképzeléseit – minden kedden, az irodáján kívül. A kamatokról döntő testület ülésein „kolostori” a hangulat, az üléstermet a frankfurti EKB-központban csak „jediszobának” nevezik.

Draghi viszont nem érti, mi nem tetszik a németeknek és a hollandoknak. Úgy gondolja, hogy éppen a recesszió szélén imbolygó német gazdaságot mentheti meg az új csomag. „Csaknem minden kedvező gazdasági fejlemény Európában – a több mint 11 millió új munkahely, a válság utáni fellendülés, a több negyedéven átívelő fenntartható növekedés – jórészt a mi monetáris politikánk eredménye” – mondta legutóbbi sajtótájékoztatóján.

Jánisz Varufákisz, Görögország volt pénzügyminisztere, aki a görög adósságkrízis tetőzése idején kemény meccseket vívott az EKB-vel, ellentmondásos véleménnyel van Draghiról. Elismeri, hogy mert cselekedni, amikor az eurózóna kormányai meghátráltak a reformintézkedések elől. Ugyanakkor szerinte a kötvényvásárlási program sokkal inkább fiskális lépés, mintsem monetáris. „Időt vásárolt az európai politikusoknak arra, hogy összehangoltan tudjanak cselekedni, ők azonban nem éltek ezzel” – mondta.

 

EGY ÚJ REMÉNY

Draghi a legutóbbi csomag bejelentésekor igyekezett gesztusokat tenni a németeknek és a hollandoknak, kissé megkönnyítve ezzel utódja helyzetét. Az EKB ugyanis egyes bankok nála elhelyezett kötelező tartalékai esetében nem számol fel kamatot, vagyis ezek a pénzintézetek mentesülnek a negatív reálkamat nyereségrontó hatásai alól. Ez az északi bankok számára jelent könnyebbséget, ők fizetik annak az évi 7,5 milliárd eurónak az oroszlánrészét, amelyet a negatív reálkamat elszív a pénzintézetektől. Elemzők úgy vélik, az elnök azzal is igyekezett megkönnyíteni Lagarde dolgát, hogy „előre” összerakta a monetáris politikával eddig vezetői szinten nem foglalkozó utódja számára a csomagot. Az új vezető így kénytelen lesz védeni a pakkot, sőt valószínűleg további lazításokat is végre kell hajtania – miközben újabb engedményekre kényszerül a német és az északi tagállamoknak.

 

Borítófotó: Mario Draghi, az EKB leköszönő elnöke. Búcsúcsomag

Ezek is érdekelhetnek

További híreink