Rákapcsolt a magyar ipar

Való Világ
A rendkívül gyenge német adatok ellenére a magyar ipar kiugró teljesítményt mutatott a nyár kellős közepén. Eközben, elképesztő tempóban, tovább pörög az építőipar is.

MEGLEPŐ LENDÜLET

A KSH jelentése alapján júliusban – legalábbis az első becslés szerint, a nyers adatokat tekintve – 12 százalékos volt az ipari növekedés. A munkanaphatással korrigált számok pedig 8,7 százalékos bővülésről árulkodnak. Mindkét adat a legjobb eredmény az idén.  „Maga a növekedés önmagában nem jelent meglepetést, de a tempó igen. 

A nemzetközi kereslet ugyanis egyre lassul. A magyar ipar egyik fő exportpiacát jelentő Németországban a gyárak megrendelései több mint egy éve csökkenést mutatnak, ráadásul az idén egyre gyorsul az ottani visszaesés. Ennek ellenére a magyar ipar lendületes bővülést mutatott júliusban és az első fél évben is” – kommentálta az adatot Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A szakember úgy véli, a jó teljesítmény azzal magyarázható, hogy immár éreztetik a hatásukat az ágazat elmúlt években elindult fejlesztései, vagyis az új üzemek, gyárak hozzátettek a termeléshez, ez pedig kompenzálja, sőt emelkedő pályán tartja a szektort. Azt is kiemelte, hogy az ipar teljesítménye volatilis, ráadásul a nyári hónapokban a szabadságok, leállások alapvetően befolyásolják a termelést. Ezért elképzelhető, hogy a kiugró júliusi adat után augusztusban jóval gyengébb adatok érkeznek. 

Németh Dávid szerint ugyanakkor a kedvezőtlenebbé váló külső környezetet sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen az exportkereslet csökkenésén keresztül előbb-utóbb rossz hatással lehet az eredményekre. Mindenesetre az idén jó számokat produkálhat a magyar ipar. Az első hét hónapban 6 százalék feletti növekedést ért el, az év egészében pedig 5,5-6 százalékos lehet a többlet.

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője szerint nagyon fontos, hogy továbbra is kitart a lendület, amit a feldolgozóipari kapacitások bővülése, valamint a soha nem látott mértékű működőtőke-beáramlás biztosít. A közgazdász rámutatott: 2018-ban a tavalyi uniós forrásbeáramlással közel egyező mértékű, 4,3 milliárd eurót meghaladó működőtőke-beruházásról született döntés, míg az idén már a múlt évi rekordérték közel kilenctizedének megfelelő, 1230 milliárd forintnyi ilyen invesztíciót jelentettek be. 

Az első fél évben mintegy 30 százalékkal nőttek a feldolgozóipari beruházások. Az ágazat kedvező kilátásait tükrözik a némileg csökkenő, de továbbra is magas szinten lévő bizalmi indexek. Ezzel szemben a meredeken eső európai konjunktúra, a globális és a kínai gazdasági gyarapodás lassulása, valamint döntően közvetett hatások miatt a brexit körüli bizonytalanság nagy kockázatot jelenthet, bár ezek már eddig is fékezték a növekedést. 

E negatív hatások nélkül még dinamikusabb bővülést is mutathatna a hazai ipar – tette hozzá a szakértő, megjegyezvén azt is: az élénkülést szintén támogathatja, hogy az autógyártók egyre több modellre, illetve motorvariánsra szerezhetik meg az új károsanyag-kibocsátási szabályzatoknak (WLTP) megfelelő forgalomba hozatali engedélyt. 

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője azt mondta: a szóban forgó adatok ismeretében továbbra is úgy látják, hogy jelentős ingadozások mellett az ipar képes fenntartani egy 5-6 százalékos átlagos növekedési ütemet az év hátralévő részében, amit jövőre egy komolyabb fékeződés követhet, amennyiben tovább romlik a nemzetközi gazdasági környezet.

 

HASÍT AZ ÉPÍTŐIPAR

Az építőipari termelés volumene júliusban a nyers adatok szerint 32,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A KSH közlése alapján mindkét főcsoport teljesítménye nőtt: az épületeknél 32,2, az egyéb építményeknél 34,1 százalékos volt a bővülés. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a szektor termelése 9,6 százalékkal növekedett a júniusihoz mérten.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink