Önállóvá vált a DowDuPonttól a Corteva

Való Világ
Magyarországon is erősíti tevékenységét a vetőmagok és a növényvédő szerek piacán az amerikai Corteva Agriscience, amely már dolgozik a gazdálkodási technológia következő generációján.

INPUTGIGÁSZ

A korábban a DowDuPont mezőgazdasági divíziójaként működő Corteva Agriscience ez év június 3-án független részvénytársasággá alakult, részvényeit a New York-i tőzsdén jegyzik – derült ki a társaság sajtótájékoztatóján. A vállalat az egyik piacvezető cég a nemzetközi agrárvilágban. A mezőgazdasági „inputkínálatát” tekintve a DuPont Pioneer vetőmag- és a Dow AgroSciences növényvédőszer-portfóliójával bír; mindkét név rendkívül erős a világpiacon.

A Corteva globális árbevétele tavaly 14,3 milliárd dollár volt – ennek nagyobb részét a vetőmagüzlet adta, a növényvédelem aránya valamivel kisebb volt –, 2,7 milliárdos profit mellett. A társaság a világ több mint 130 országában van jelen, összesen 22 ezer munkatárssal – mondta Jean-Philippe Riffat, a Corteva Agriscience Közép-Európáért felelős régióigazgatója. Mint kifejtette: céljuk, hogy világszerte, a klímaváltozás kihívásainak megfelelve partnerei legyenek a gazdálkodóknak, hozzájárulva jövedelmezőségük növeléséhez. Tevékenységüket jelentősen bővülő termék- és szolgáltatáskínálat jellemzi a vetőmag-nemesítés, a biotechnológiai fejlesztések, a növényvédelem, a vetőmagcsávázási módszerek és a digitális agrárium területén. Emellett világszínvonalú kutatás-fejlesztési kapacitásaik vannak az innovatív mezőgazdasági megoldások és az ígéretes új technológiák vonatkozásában.

A Corteva a gazdálkodási technológia következő generációján dolgozik, azokon a megoldásokon, amelyek igazodnak a világ növekvő és változó elvárásaihoz, szem előtt tartva a fenntarthatóságot s a környezettudatosságot a globális élelmiszer-, takarmány-, energia- és nyersanyagigény hosszú távú kielégítése érdekében – tette hozzá Borsos László, a Corteva Agriscience magyarországi ügyvezetője. Ezt képviselik hazánkban is, ahol széles és kiegyensúlyozott termékpalettával szintén elérhetővé teszik a cég vetőmagjait, modern növényvédelmi eljárásaival együtt, keresve az együttműködési lehetőséget az élelmiszerlánc valamennyi érdekeltjével. A Kleffmann piackutatási adatai szerint a magyarországi vetőmagpiacon a kukoricaszegmensben 30-32, a napraforgószektorban 26-28, a repceágazatban 16-17 százalékos részesedésük van, míg a növényvédő szerek terén 10-12 százalék az övék – mondta érdeklődésünkre az ügyvezető.

A Corteva Agriscience négy itteni vállalata 185 teljes munkaidős alkalmazottat foglalkoztat – közülük 26 főt a kutatás-fejlesztés területén – az évi 450-500 szerződéses, szezonális dolgozó mellett. A társasághoz tartozik a világ egyik legjelentősebb vetőmagüzeme, a szarvasi, ahol a Magyarországon több mint 15 ezer hektáron megtermelt hibridkukorica-vetőmagot dolgozzák fel. Az üzem éves kibocsátása 1,5 millió zsák. Az áru hetven százalékát a hagyományos piacokra, Oroszországba, Ukrajnába, Bulgáriába, Ausztriába, Lengyelországba és Szlovákiába exportálják. A cég magyarországi k+f kapacitása is jelentős, a szegedi kutatóállomáson a kukorica- és a napraforgóhibridek nemesítése mellett növényvédelmi vizsgálatok is folynak. Kutatóik a gyomirtó szerekre fókuszálnak, de dolgoznak rovar- és gombaölő megoldásokon is. A növénytermesztés és -védelem minden területére kiterjedő szaktanácsadói hálózatuk pedig az egyik legnagyobb létszámú az országban.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink