Vége az élelmiszer-pazarlásnak

Mátrix
Andrzej Duda államfő a múlt héten aláírta az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemről szóló törvényt, amely a többi között arra kényszeríti az üzleteket, hogy az eladatlan árut jótékonysági célokra fordítsák.

Lengyelország

A törvény leszögezi, hogy a 250 négyzetmétert meghaladó áruházak, amelyek bevételének legalább a fele élelmiszer-értékesítésből származik, megállapodást kötnek civil szervezetekkel a visszamaradt élelmiszerek ingyenes átadásáról. Az új szabályozás elsősorban azokra a termékekre vonatkozik, amelyeket megjelenésük vagy csomagolásuk hibája miatt vontak vissza.

A kereskedőknek pedig a hatálybalépéstől számított öt hónapon belül alá kell írniuk az első szerződést valamelyik jótékonysági szervezettel, amely átveszi és kezeli az élelmiszert. Az alkalmazási rendeletek rögzítik a szankciókat is: az a cég, amely nem köt szerződést, illetve nem biztosítja az áruszállítást, ötezer złoty (376 ezer forint) bírságot fizet, és az át nem adott, kidobott élelmiszerért kilónként 10 groszyt (7,5 forintot). Mindemellett a kereskedőknek felvilágosító-oktató kampányokat kell tartaniuk a vásárlók számára a racionális élelmiszer-gazdálkodásról.

A Lengyel Élelmiszer Bankok Szövetsége becslései szerint az új rendelkezés hatására 100 ezer tonnával több élelmiszert lehet megmenteni, mint korábban, de ami a legfontosabb, hogy 2 millió ember kaphat segítséget.

A lengyelek évente mintegy 9 millió tonna élelmet dobnak el, miközben az országban 1,6 millióan élnek mélyszegénységben. Jelenleg Lengyelország az ötödik helyen áll azon európai országok rangsorában, amelyek a legtöbb élelmiszert pazarolják el. A Lengyel Gazdasági Intézet (PEI) felmérése szerint egy átlagember évente 247 kilogrammnyi élelmiszer-hulladékot termel, az uniós átlag pedig 173 kiló. A legtöbb élelmiszert a háztartásokban teszik a kukába, öntik a lefolyóba, az összes kidobott étel több mint felét. A megkérdezettek 42 százaléka vallotta be, hogy a megunt vagy lejáró szavatosságú élelme a szemétben köt ki. Ennek oka rendszerint a túlvásárlás, a túlméretezett adag, a rossz minőségű árucikk vagy a helytelen tárolás. A leggyakrabban elpazarolt élelmiszertermékek listáját a kenyér, a gyümölcs, a felvágott, a zöldség és a joghurt vezeti.

„Sok pénzügyi és logisztikai kihívás áll előttünk. A törvény hatálybalépése akár tízszeresére is növelheti az élelmiszerbankok által összegyűjtött élelem mennyiségét. Néhány partnerrel már megkezdtük a tárgyalásokat, újratárgyaljuk a szerződéseket, promóciós szinten meghatároztuk az önkormányzatokkal való együttműködés részleteit. Ugyanakkor optimisták vagyunk, hiszen hosszú ideig (körültekintően) segítettük  a jogszabály kidolgozását. Meggyőződésünk, hogy a helyes irányba lépünk” – hangsúlyozza Marek Borowski, a Lengyel Élelmiszer Bankok Szövetségének elnöke. Ezzel Lengyelország belépett azon országok közé, amelyek fellépnek az élelmiszer-pazarlás ellen. Hasonló rendeletet eddig Olaszországban, Franciaországban, Csehországban és Belgiumban vezettek be.

 

Borítófotó: Dinnyehéjsisakos a Kostrzyn nad Odrą-i rockfesztiválon. A sajátságos hulladékhasznosító egy gyermekalapítványnak küldött adományokat köszöni meg

Ezek is érdekelhetnek

További híreink