Rengeteg az új arc Kijevben

Mátrix
A dátumról a 26 tagú előkészítő egyeztető bizottság döntött, amely arról is határozott, hogy az állandó bizottságok taglétszáma 7-től 31 főig terjedhet. A bizottsági elnökök posztjaiért megkezdődtek az első csatározások.

EGY HÉT MÚLVA TARTJA ALAKULÓ ÜLÉSÉT A PARLAMENT

Petro Porosenko exelnök Európai Szolidaritás néven megújított pártja magának követelte a nemzetbiztonsági bizottság irányítását, amit határozottan lesöpört az asztalról a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája formáció, mondván, saját jelöltjük van erre a posztra. Mint ahogy az összes többi kulcsfontosságú pozícióra is, hiszen az ukrán parlamentarizmus történetében most fordult elő első ízben, hogy egy párt abszolút többséget szerzett a választáson, így önállóan dönthet minden, minősített többséget nem igénylő kérdésben. 

Egyelőre semmi sem biztos a parlamenti és a kormánytisztségek elosztásával kapcsolatban. A rada elnöki posztjára a Nép Szolgája párt vezetője, Dmitro Razumkov a legesélyesebb, és nagy valószínűséggel övék lesz az első alelnöki tisztség is, míg a másik alelnöki posztot ellenzéki politikus kaphatja. Razumkov sietett leszögezni, hogy erre a tisztségre nem támogatja sem Porosenko exelnök jelölését, sem pedig Viktor Medvedcsukot, az oroszbarát Ellenzéki Platform – Az Életért nevű párt vezéregyéniségét, aki mellesleg Vlagyimir Putyin orosz elnök komája. 

A Nép Szolgája azt is jelezte, hogy a jelenlegi 27-ről 22-re csökkentené a parlamenti bizottságok számát. A nemzeti kisebbségek felé negatív jelzés, hogy a tervek szerint éppen az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és a nemzetek közötti viszony kérdéseivel foglalkozó bizottságot vonnák össze az elcsatolt Krím és a kelet-ukrajnai szakadár területek reintegrációját előmozdítani hivatott bizottsággal. Az már csak szépségtapasz, hogy az új testület vezetését az ellenzék kapná meg. Reméljük, nem egy szélsőséges nacionalista. 

Zelenszkijéknek a kormányalakítás sem lesz könnyű feladat, hiszen választási ígéretük betartása érdekében olyan szakértőket kell(ene) találniuk, akik korábban nem voltak a felső államvezetés tagjai. Az egy hét múlva megalakuló parlament kormánypárti frakciójának tagjai zöme még a helyi önkormányzatok szintjén sem töltött be semmiféle tisztséget. Ezért 250 képviselőjüknek július végén egyhetes gyorstalpaló tanfolyamot szerveztek a nyugat-ukrajnai Truszkavec üdülőváros egyik luxusszállójában, ahol egy éjszaka mintegy 90 ezer forintba kerül, de a jobb lakosztályoknak több mint 200 ezer az ára. A párt elnöke elmondta, hogy a kiadásokat a pártkasszából fedezték. Razumkov azt is megígérte, hogy közzéteszik a pontos összeget, és eredményesnek nevezte az ötnapos fejtágítást. Már nem sokat kell várni arra, hogy ezt az ukrán választópolgárok is megítélhessék.

 

Parlamenti patkó

A július 21-én megtartott rendkívüli választáson a Volodimir Zelenszkij elnököt támogató Nép Szolgája nevű párt 254 mandátummal abszolút többséget szerzett a 424 fős kijevi radában. Az oroszbarát Ellenzéki Platform – Az Életértnek 43 helye van, míg Julija Timosenko többszörös exkormányfő Batykivscsina (Haza) pártja 26, Petro Porosenko exelnök Európai Szolidaritás nevű formációja 25, Szvjatoszlav Vakarcsuk rocksztár Holosz (Hang) pártja 20 képviselőt delegál az ú törvényhozásba. Rajtuk kívül egyéniben 10, valamely párt támogatását élvező képviselő került be a parlamentbe. A politikai palettát 46 független képviselő teszi teljessé. A honatyák 80 százaléka új arc, a kijevi parlament átlagéletkora 41 év. A három egyéni körzetbe szétosztott kárpátaljai magyarság jelöltjei nem szereztek mandátumot.

 

Borítófotó: Szvjatoszlav Vakarcsuk rockszár koncertje a kampánycsend előtt. Az ismerős arcok egyike lesz a 80 százaléknyi új politikus között a parlamentben

Ezek is érdekelhetnek

További híreink