OLASZ KORMÁNYVÁLSÁG
Újabb kormányválság van Olaszországban. Ez önmagában kevéssé érdekes hír, hiszen Silvio Berlusconi kormányzását leszámítva az elmúlt fél évszázadban az olasz kormányok ritkán élték meg a parlamenti ciklus hosszát, az átlagos regnálási idejük kevesebb mint egy év volt. Miközben az országban a politikai elitcsere második hulláma zajlik, most a feltörekvő új pártok koalíciós kormánya került válságba, miután a Liga elérkezettnek látta az időt, hogy a kormányon töltött ideje alatt megduplázott népszerűségét mandátumokra váltva megszabaduljon koalíciós partnerétől. De az olasz politikában semmi sem egyszerű.
A LIGA FELEMELKEDÉSE
Matteo Salvini magyarországi látogatása kapcsán már foglalkoztunk azzal az egyedülálló politikai teljesítménnyel, amivel a megszűnés szélén tántorgó pártból Olaszország legnépszerűbb pártját faragta. Mindezt úgy, hogy az utóbbi egy évben megduplázta a népszerűségét, miközben kormányon volt egy nem túl acélos gazdasági helyzetben.
Maga a kormányalakítás sem ment egyszerűen. A választási eredmények úgy alakultak, hogy sem az Öt Csillag (amelyik pártként a legtöbb szavazatot kapta), sem a jobbközép koalíció (Berlusconi Forza Italiája, a Liga és az Olasz Testvérek koalíciója) nem szerzett többséget. Jellemző az olasz belpolitikai hangulat hullámzására, hogy a jobbközép választási koalíció megkötésekor Berlusconi és Salvini abban egyezett meg, hogy amelyikük pártja több mandátumot szerez, az adja a miniszterelnököt. Ez nem tűnt túl kockázatos alkunak Berlusconi részéről, hiszen pártja minden közvélemény-kutatás szerint kétszer annyi szavazatra számíthatott, mint a Liga. Mégis, kevesebb mint egy év múlva a választásokon szinte fordított arány alakult ki.
Három hónapig tartottak a kormányalakítási tárgyalások, mert az Öt Csillag Mozgalom nem volt hajlandó Berlusconi pártjával koalícióra lépni, ráadásul az új választások kiírása sem lett volna megoldás, mert azok a közvélemény-kutatások szerint nem hoztak volna más eredményt. Felmerült az a lehetőség, hogy az Öt Csillag a baloldallal alakít kormányt. Ennek persze legalább annyi ellenzője volt a párton belül, mint a Berlusconival kötendő koalíciónak, lévén egy rendszerkritikus pártról beszélünk, de a lehetőség lebegtetése elég volt arra, hogy kimozdítsa a feleket a holtpontról. A Liga egyedül lépett koalícióra az Öt Csillag Mozgalommal, ellenzékben hagyva két választási koalíciós partnerét. Ezt a lépést baloldali publicisták rendszeresen a szövetségesek hátba szúrásaként szokták emlegetni, de a két érintett párt reakciói-ból inkább egy egyeztetett lépésre következtethetünk. Annál is inkább, mert a jobbközép választási koalíció fennmaradt, és sikert sikerre halmozott.
EGYEDÜL KORMÁNYOZHATNÁNAK
A tavalyi országgyűlési választásokat követően a jobboldal minden tartományi választást megnyert. Még a Rómától délre eső területeken is, ahol korábban a Ligának nem sok babér termett. Érthető módon, hiszen a párt korábban a gazdag északi tartományok elszakadását hirdette a szegény déliektől. Az országgyűlési választásokat követően Salvini pártja lett a legnépszerűbb, ezzel a jobbközép elhódította ezeket a területeket az Öt Csillag Mozgalomtól.
Az európai parlamenti választásokon pedig a Liga 36 százalékot elérve a legnagyobb pártdelegációt küldhette az Európai Parlamentbe. Ez az eredmény, ha meg tudja ismételni az országgyűlési választásokon, elegendő lehet arra, hogy akár egyedül, akár a jobbközép koalíció vezetőjeként alakíthasson kormányt.
A győztes EP-választások után elemzők már elkezdték pedzegetni, hogy hamarosan felbomlik a kormánykoalíció, de akkor ezt minden érintett határozottan cáfolta. Pedig koalíciós feszültség szinte folyamatosan volt a két párt között, az utóbbi hónapokban már heti rendszerességgel, ám ezeket az Öt Csillag vezetője, Luigi Di Maio többnyire sikeresen kezelte a pártjában.
Hogy miért az augusztust, amikor az összes olasz szabadságon van, találta a szakításra alkalmas időpontnak Salvini, csak találgatni lehet. Egyrészt ez volt az utolsó elméletileg lehetséges időpont, hogy még a költségvetés elfogadása előtt új parlament alakulhasson, másrészt az összes szabadságon levő olasz csoportjában az ellenfelei is benne foglaltattak, míg Salvini a nyarat (is) intenzív országjárással töltötte. Próbálták is kifigurázni, hogy strandolással kampányol, de lássuk be, ebben az időszakban nehéz lenne máshol találkoznia a választók tömegeivel. A többi párt reakciója nagyjából követi a helyzetüket. A jobbközép koalíció másik két pártja csatlakozott a Liga új választások kiírását célzó követeléséhez, az Olasz Testvérek teljes mellszélességgel, a Forza Italia némileg visszafogottabban.
Az Öt Csillag Mozgalom kommunikációja a kérdésben nem egyértelmű. Nem zárkóztak el az új választások kiírásának lehetőségétől, de a baloldallal összefogva a szenátusban leszavazták, hogy a Salvini által benyújtott bizalmatlansági indítványt a lehető legkorábban, augusztus 14-én tárgyalják, elhalasztották azt 20-ára. Az időhúzás egyértelműen Salvini ellen dolgozik. A párt alapítója, Beppe Grillo, aki büntetett előélete miatt nem viselhet közhivatalt, viszont egyértelműen az új választások ellen foglalt állást.
Sakk-matt
A baloldali Partito Democratico helyzete sem sokkal egyértelműbb. A párt vezetése mindenképpen szeretne elkerülni egy koalíciót az Öt Csillag Mozgalommal, még úgy is, hogy egy szakértői kormány mögött sorakozik fel a két párt. Ugyanez nem mondható el a párt korábbi vezetőjéről és miniszterelnökéről, Matteo Renziről, akinek jó néhány embere van a képviselők és a szenátorok között, így nem kizárható, hogy a pártvezetéssel szembemenve megszavaznának egy „szakértői” kormányt. Az utóbbi kifejezésnek nincs túl jó csengése az olaszok között, mert a legutóbbi szakértői kormány idején, amely Berlusconi német segítséggel való megbuktatása után állt fel Mario Monti vezetésével, kezdte meg második zuhanását az olasz GDP, úgy, hogy mára sem sikerült elérnie a Monti hivatalba lépése előtti szintet.
Hogy mi lesz a játszma kimenetele, az nagyban függ a baloldali köztársasági elnök, Sergio Mattarella lépéseitől. Már a jelenlegi kormány megalakításának elhúzódása is részben az ő számlájára írható, amikor visszautasította a kabinet kinevezését, mert nem értett egyet az euróval szemben szkeptikus pénzügyminiszter-jelölt, Paolo Savona személyével. Ez még a sokat látott olasz politikatörténetben is elég példátlan lépés volt. Némi szarkazmusról tanúságot téve az új kormánynévsorba a kifogásolt pénzügyminiszter-jelölt lelkes tanítványát jelölték a posztra, a korábban elutasított Paolo Savonát pedig Európa-ügyi miniszternek jelölték.
Borítófotó: Matteo Salvini olasz belügyminiszter sajtótájékoztatót tart. Arra számít, hogy a Liga egyedül is kormányképes lesz
