Viharban a Viharmadár

Mátrix
Moszkva új, atommeghajtású csúcsrakétája egy teszt során felrobbant. Putyin nem ment el a helyszínre, és nyomban elkezdődtek a találgatások a sugárszennyezésről.

OROSZ HADIIPAR

Több mint fél évszázaddal ezelőtt az Egyesült Államok felhagyott a kísérletekkel, hogy atommeghajtású rakétát építsen. A Szovjetuniónak is voltak a múlt század ötvenes, hatvanas éveiben hasonló, mára elfelejtett próbálkozásai. Az amerikaiak elsősorban azért döntöttek a kísérletek megszakításáról, mert az atomreaktor hője által hajtott légi eszköz nagy tömegű sugárzó levegőréteget hagyott maga után. Az Orosz Föderáció viszont az új típusú fegyverrendszerekről döntő 2017–2018-as időszakban felgyorsította az elfeledett, nukleáris meghajtású rakéták ismételt kifejlesztését. Ezt előmozdította, hogy az eltelt csaknem hatvan esztendő alatt a technika hatalmasat fejlődött. Ma már például – orvosolva az akkori projekt egyik gyenge pontját, a hőálló anyagok hiányát – olyan, magas hőt elviselő kompozitanyagok léteznek, amelyekről az ötvenes–hatvanas években még nem is álmodtak.

 

A BALESET

Azonban a Burevesztnyik (Viharmadár) kódnevű, önállóan manőverező robotrepülőgép (cirkálórakéta) fejlesztési munkálatai során a közelmúltban súlyos baleset történt. A Fehér-tenger partján, a finn határtól mintegy 300 kilométerre fekvő Nyоnoksza falu melletti haditengerészeti fegyverkísérleti telepen augusztus 8-án kipróbálás közben felrobbant a folyékony üzemanyagú, a hivatalos szóhasználat szerint „radioizotóp energiaforrást” is magában foglaló rakétamotor. Legalább öt fejlesztőmérnök esett áldozatul az eseménynek, amelyet a Roszatom hivatalos közleménye az ilyenkor előforduló „körülmények szerencsétlen összejátszásával” magyarázott.

Csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk arról, mi is történhetett. A nukleáris-hagyományos hibrid meghajtású rakéta mozgását a felszállást követő szakaszban folyékony üzemanyaggal működő sugárhajtómű biztosítja. Ez felgyorsítja az eszközt a többszörös hangsebességre, majd felviszi a rakétát a felsőbb légrétegekbe. Ott bekapcsolják a kis méretű atomreaktort. Ez a maghasadás során keletkezett hővel felforrósítja a levegőt, amely a sugárhajtású motorhoz hasonlóan biztosítja a tolóerőt, valamint az elvben korlátlan hatótávolságot. 

Talán a manőver legkritikusabb szakaszát próbálták Nyonokszában, amikor a hagyományos rakétamotor és az atomreaktor egyaránt működik, és ebben a fázisban következhetett be a nem nukleáris robbanás, amely a fejlesztőmérnökök életébe került. A helyi médiumok hírt adtak a sugárzásszint hirtelen, nem nagy arányú megemelkedéséről. A környékbeli lakosok megrohamozták a patikákat, hogy jódtablettákat vásároljanak, amelyek meggátolhatják a sugárzó anyagoknak a pajzsmirigyben való lerakódását. A hatóságok tájékoztatása szerint a sugárzásszint rövid idő múlva visszatért a normálisra.

 

PUTYIN NEM VOLT OTT

Tekintettel arra, hogy a helyszín viszonylag közel van a finn és a norvég határhoz (amelynek mentén mérőállomások működnek), továbbá, hogy augusztus az egyik legszelesebb hónap a térségben, ahol az egyik meghatározó szélirány a keleti-délkeleti-déli, nem valószínű, hogy egy nagyobb volumenű sugárszennyezést el tudnának titkolni úgy, mint az 1986-ban Csernobilban egy ideig történt. Azóta a nukleáris környezetszennyezés figyelése, felderítése hatalmasat fejlődött.

Nyugati elemzők kizárják egy nagyobb méretű atomkatasztrófa lehetőségét, a feltételezett atomreaktor kis méretei miatt is. A nyonokszai robbanást még Ausztria szeizmikus és infrahangmonitorai is érzékelték, amelyek az átfogó atom-csend-szerződés (CTBT) megtartását ellenőrzik. Eddig Európában sehol sem regisztráltak sugárzásnövekedést. Sem a Norvég Sugárvédelmi Hatóság, sem a Közép-Finnországban működő PS17 CTBT-állomás, sem a helsinki radionuklid-laboratórium, sem a nagy-britanniai RIMNET-hálózat nem riadóztatott.

Mindazonáltal az orosz ellenzéki sajtó felrótta Vlagyimir Putyin elnöknek, hogy a nyonokszai robbanás után a Krímben a hetvenes évek amerikai motoros rockerbandái stílusában öltözködő „hazafias” motorosklub, az Éjszakai farkasok társaságában mutatkozott. Mind írták, felelős elnökként viselkedve inkább elmehetett volna a helyszínre, és videofelvétellel bizonyíthatta volna, hogy a sugárzásszint normális. A Burevesztnyik-fejlesztés az orosz elnök által 2018-ban bejelentett, mintegy féltucatnyi nagy volumenű orosz fegyverprogram egyik legfontosabbika. Azt hivatott bizonyítani (már ha lesz belőle valami), hogy Oroszország a legújabb haditechnikai fejlesztésekben felzárkózott a két nagy vetélytárs, az Egyesült Államok és Kína mellé.

 

FELÜLVIZSGÁLT FEGYVERPROGRAM

Van egy másik tanulsága is a történetnek: jelzi, hogy megváltozott az orosz fegyverkezési program. Ehhez a korrekcióhoz nem kevés, elsősorban legfelsőbb szintű politikai támogatás kellett. A változást jelentős mértékben a 2015 utáni nyugati szankciós intézkedések, majd a nyomukban bevezetett orosz általános importkiváltó programok kényszerítették ki. Az Orosz Föderáció kénytelen volt mérsékelni a katonai kiadásait – miközben a Trump-adminisztráció soha nem látott magasságokba srófolta fel az amerikai katonai költségvetést, illetve a kínaiak is roppant nagy tempót diktáltak. 

A 2027-ig tartó, jelenleg is érvényben lévő állami fegyverrendszer-fejlesztési irányelv helyére lépő új program a tervezettnél szerényebb volumenű. Ugyanakkor gazdaságilag megalapozottabb, és hozzájárul, hogy nyolc év múlva az oroszországi fegyveres erők lényegesen magasabb műszaki színvonalat képviselő fegyverekkel legyenek felszerelve – olvasható a tekintélyes brit nonprofit elemzőcég, a Chatham House tanulmányában. 

A fegyverfejlesztési program felülvizsgálatakor, miközben újabb ambiciózus terveket jelentettek be (mint amilyen a Viharmadár), a 2015-ig tartó korábbi időszak elképzelései közül sok a hátsó polcra került, mert drága és komoly technológiai hátteret igényelt. Ilyen program volt az új szuperszonikus bombázóé vagy a T–14-es Armata páncélos fegyverrendszercsaládé. A nagy volumenű Armata-gyártás helyett jött a meglévő páncélosok (T–72B3, T–90) korszerűsítése. A Tupoljev tervezőiroda szuperszonikus bombázója, a csupaszárny, az amerikai B–2-esre emlékeztető PAK-DA tervei megvalósítását is parkolópályára állították. Ehelyett elővették a régebbi, egyébként kitűnő aerodinamikai tulajdonságokkal büszkélkedő Tu–160-as stratégiai bombázót, valamint lényegesen alacsonyabb költséggel tovább fejlesztik a Tu–160M2-es Fehér Hattyú változatig – ami csaknem egy új géptípust jelent, és amely 2021-től az orosz stratégiai légierő gerincét adja.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink