2021/11/18

Nem egyszerű a biohulladék-gyűjtés Szlovákiában

Északi szomszédunkban minden településen kötelező a konyhai hulladék szelektív gyűjtése. Bár a törvény több lehetőséget is biztosít az önkormányzatoknak az élelmiszer-maradékok és a biológiailag lebomló kerti hulladék kezelésére, feldolgozására, a jogszabály alkalmazása nem egyszerű. Egyelőre a klasszikusnak számító szelektív „négyest” (üveg-papír-műanyag-fém) illetően is sok a tennivaló.

Az okoserdőké a jövő

A fákra telepített, az interneten összekötött érzékelők segítségével rögtön azonosítható lesz akár egy erdőtűz központja, a tűz terjedésének a sebessége és iránya. Ez csak egy példa arra, hogy miért lesz szükség Magyarországon is az okoserdők elterjedésére.

Jövőre is kitart a csiphiány

A legnagyobb márkák újabb termékeit, így például az iPhone 13-as szériát, a Sony PlayStation 5-ös konzolokat – millió más informatikai produktummal együtt – már most, több körben érinti a csiphiány. Ám szakértők szerint a jövő év még rosszabb lesz, s az ellátási problémát újabb, átlagosan 20 százalék körüli áremelkedés kísérheti.

Nagy átrendeződések zajlanak a vállalati hitelportfólióban

Igencsak nagy mozgások történtek a céges hitelportfólióban az elmúlt egy évben, legalábbis ami az ágazati megoszlást illeti. Miközben a feldolgozóipar fölénye olvad, látványosan jön fel az ingatlanos terület és az építőipar.

Felmérés: a magyarok megbecsülik az időseket

Nagy a társadalmi támogatottsága a novemberi nyugdíjprémiumnak és -korrekciónak, valamint a tizenharmadik havi ellátás visszaépítésének – derült ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) országos kutatásából.

Rendet raknak a horvát ingatlan-nyilvántartásban

November elsején kezdődött a horvát geodézia történetének legnagyobb projektje. Feltérképeznek mindent, de a lehető legtöbb elaprózott földtulajdont tagosítani szeretnék, és frissítik az illetékes hivatal adatbázisát. A tízéves folyamat becsült értéke 3 milliárd kuna (146 milliárd forint).

SZAKMA 2021. 11. SZÁM

2021/11/18