2021/11/11

Tankönyvi adósságválság készülődik Törökországban

A hibás gazdaságpolitikának súlyos ára lehet – aggasztó mértékben gyengül a líra a dollárral szemben.

Duzzadó bankbetétek Szlovéniában

Úgy tűnik, mégsem csak közhely, hogy a szlovén spórolós népnek számít. Legalábbis ezt igazolják a statisztikai adatok, amelyek szerint Európában csupán a holland, a német és a luxemburgi lakosság tett félre több pénzt a keresetéből. 

Magyarok Bundesligája: látható légió

A labdarúgásunk korábbi jó hírén túl kulturális okokra is visszavezethető, hogy a topbajnokságok közül miért a német élvonalban állják meg leginkább a helyüket a magyarok. Hosszú az út Varga Zoltántól Novothny Somáig.

Vagyonokat érő gomba az Isztrián

A végéhez közeledik az isztriai szarvasgomba gyűjtésének az ideje. Kilójának a kiskereskedelmi ára meghaladja az egymillió forintot. A kívül fehér, belül vöröses csemege az idén is több száz helyi családnak biztosított némi pluszbevételt.  

Önerőből fejleszt a GIA Form

Önerőből fejleszt, az egyensúlyi állapothoz pedig a megrendelések iparági bontásában is ragaszkodik az érdi családi vállalkozás, amely szerszámkészítéssel kezdte, de ma már a műanyagfröccsöntés a húzóágazat. Gaszt Attila ügyvezető tulajdonos célja a fejenként számított 100 ezer eurós éves árbevétel elérése.

Egyre nagyobb gond a tanárhiány

Nagyarányú, hatvanszázalékos bérfejlesztés, a képzés átalakítása és a minősítési rendszer felülvizsgálata – elsősorban ezekre van szükség a tanárhiány megfékezéséhez a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint. A köztestület vezetője, Horváth Péter a személyes iskolaigazgatói tapasztalatairól is beszélt a Figyelőnek.

2021/11/11