2020/03/20

Nem mindegy, hogy törlés vagy halasztás

A Magyarországra tervezett számos idei nemzetközi sportesemény miatt az a szervezők érdeke, hogy legkésőbb 2021-ben pótolják azokat, így akár 20-30 százalékos pluszráfordítással kiküszöbölhető lenne a járványhelyzet miatti csúszás. Klubszinten a hazai sportvállalkozások kevésbé sérülékenyek, mint nyugat-európai társaik.

Leállás közben, újraindítás előtt

Miközben Orbán Viktor miniszterelnök szerint a magyar gazdaság hamarosan megáll és újra kell majd indítani, amihez kormányzati intézkedésekre lesz szükség, addig Matolcsy György jegybankelnök szerint egy jó válságkezelés megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-et.

Tardy-Molnár Anna

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezetője maga is elkötelezett művészetbarát. Céljuk, hogy mindenféle platformon összehozzák az alkotókat a nézőkkel, hogy a magyar vizuális művészetek értékeit ismerje és szeresse a hazai közönség.

Dől a pénz

A szektor forgalma ez év januárjában folyó áron 945 milliárd forint volt, ez éppen a duplája a 2016 első hónapjában mért szintnek.

A betyár nevén emlegetett adó

Az év jelenlegi időszaka az, amikor a lengyelek kitöltik az éves adóbevallásukat. A tavaly bevezetett szolidaritási adónak április végéig kell megérkeznie a hivatalhoz.

Viharzónában az olajpiacok

Moszkva két legyet üt egy csapásra az OPEC kitermeléscsökkentési megállapodásának felmondásával: az amerikai palagáz és a szaúdi olajipar piaci lehetőségeit egyaránt rontja.

A hét hírei – leállás

Egyensúlyi helyzet a cukorpiacon

RENG ZOLTÁN / A cukorpiacon egyensúlyt vár, a bioetanol térnyerésével elégedett, a kukorica esetében pedig az árak helyett a növelhető termésátlagokra hívta fel a figyelmet a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. vezérigazgatója.

Jobban keresnek a szerbek – térképes

Beindul az Amazon automata boltja

Kasszások nélküli boltjának komplett modelljét, know-how-ját külső cégeknek is elérhetővé teszi az Amazon. De nemcsak ez, hanem a vírustól való félelem is segítheti az ilyen, totálisan digitalizált közértek elterjedését világszerte.

A hét hírei – lengyel miniszterek

A hét hírei – Ford

Budapest jövőkép nélkül

Csupán a város működtetésére koncentrál Budapest új vezetése, a fejlesztésekre egyáltalán nem. A 2020-as egy koncepciótlan, az elmúlt évek eredményeit „elműködtető” költségvetés – mondta a FIgyelőnek a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője. Lapunk Karácsony Gergely főpolgármestertől már hónapokkal ezelőtt kért interjút, eredménytelenül.

Beszakadt az olajár

A szaúdiˇ©orosz kitermeléscsökkentési vita, valamint a koronavírus által okozott globális kereslet-visszaesés miatt zuhant a fekete arany ára.

Elviszi a járvány a szigort

Nagy az infláció térségünkben, de hirtelen kámforrá vált a monetáris szigor. A jegybankárok és a pénzügy--miniszterek gazdaságélénkítést szorgalmaznak, miután a járvány váratlanul nagyot ütött Európán.

A költséghatékonyság hátulütői

Európa egyik leggazdagabb régiójának egészségügyi rendszerét is hetek alatt padlóra küldte egy néhány százalékos halálozási rátával járó járvány. Az egészségügyi rendszereket az elmúlt időszakban közel teljes kihasználtságra állították át. A globális ellátási láncok sérülékenysége gyógyszer- és berendezéshiányhoz vezet. 

Amíg virul a kór, szenvednek a piacok

Még jó darabig kiszámíthatatlan fordulatok borzolhatják a befektetők kedélyét. A megállíthatatlannak tűnő járvány és az olajpiaci árháború agyonverte a tőke- és pénzpiacokat. Míg nem lassul jelentősen a vírus terjedése, nem sok jóra számíthatunk részvényfronton.

Minden szinten felkészülnek

Tavaly megduplázták, kétmillióra növelték a gigabites internetes végpontok számát a Magyar Telekomnál; néhány éven belül pedig cél a teljes rézmentesítés és az, hogy az ország egész területén mindenhol gigabites hálózati képességet tudjanak biztosítani. Addigra várhatóan az 5G-s mobiltechnológia is elterjedtebbé válik. A vezérigazgató az üzleti stratégia változásáról, a koronavírus várható hatásairól és a felkészülésről is beszélt a Figyelőnek.

Ajánló – Szakkönyv, zene, művészet

Költségvetési kiadásokkal a járvány ellen

A jegybanki intézkedések mellett a költségvetések is beszálltak a pandémia gazdasági hatásainak enyhítésébe. Németország feladta a szigorú fiskális politika melletti évtizedes elköteleződését.

Dél-Amerikában is figyelnek ránk

Ecuadorban megvalósíthatósági tanulmányt készít a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) az elektronikus rendszer bevezetésére. A projekt esetleges indulásáról már tavaly lehetett hallani.

Bűnvádi eljárások Romániában – térképes

Törvénytelen farmok

Az illegális állatkereskedelem mérete elérheti a 23 milliárd dollárt. A koronavírus-járvány viszont újabb lökést adhat a bűnözők elleni harcnak.

Gyorsított hatalomváltás

A 92 fős ljubljanai parlament könnyedén, a szükséges 46 helyett 52 szavazattal megerősítette Janez Janša harmadik, Szlovénia tizenegyedik kabinetjét. A gyors döntést a koronavírus okozta járvány indokolta.

Kemény fékezés

Az újkori globális gazdaság történetében – eltekintve a két világháborútól – talán soha nem volt olyan krízisre példa, amelyet most kell átélnünk. A koronavírus-járvány ugyanis nagyon gyorsan, hetek, hónapok alatt fékezi le a teljes világgazdaságot, egész ágazatokat rendkívüli helyzetbe sodorva, a turizmustól kezdve a légi közlekedésen át az iparig vagy akár a pénzügyi szektorig.

Laza maradhat a monetáris politika

A járványkrízis nyertese az online szektor lehet. Az MNB továbbra is laza monetáris politikát tarthat, az inflációs célról és a negatív reálkamatról a hangsúly a válság hatásainak az enyhítésére helyeződik át – nyilatkozta lapunknak a Fidelity International közép- és kelet-európai igazgatója.

Beruházási kampány Szerbiában

Visszafogta a szerbiai választási kampányt a koronavírus, viszont a hatalom már útjára indított néhány kiemelkedő és reklámnak sem utolsó beruházást, ami politikai aranyat ér. A parlamenti, vajdasági tartományi és helyhatósági választásokat április 26-ra írta ki az államfő e hónap elején, amikor még nem volt fertőzött ember déli szomszédunkban.

Oktatás járvány idején

Váratlan helyzetbe került az oktatás világszerte a koronavírus elterjedésének következtében. Gyerekek és egyetemisták milliói hetekig otthon tanulnak, a megszokott iskolai reflexeket felváltja valami új, ami a következő hetekben kezd formálódni.

Személyi hírek

Vitték a bankot

A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások nyeresége is megugrott tavaly, miközben a szolgáltatók üzleti aktivitása ugyancsak növekedett. Az idei kilátásokra viszont egy szó illik nagyon: a bizonytalanság.

Szájmaszkbiznisz Szlovákiában – térképes

Jön az új kormány Szlovákiában

Pénteken alakul meg az új parlament Pozsonyban, szombaton Zuzana Čaputová államfő kinevezi a választásokon győztes Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom (OľaNO) elnöke, Igor Matovič kormányát – jelentette be a leköszönő miniszterelnök, Peter Pellegrini az elnöki palotában tartott hétfői találkozójuk után. 

A vészhelyzet megerősítette Orbant

A román parlament a koronavírus-járványra való tekintettel rendkívüli körülmények között szavazott a házi karanténban lévő Ludovic Orban régi-új kabinetjéről, amely február 5-i bukása óta ügyvezetőként kormányozta az országot. Klaus Johannis államfőnek egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen nem sikerült elérnie, hogy előre hozott parlamenti választások legyenek a nyár elején, ugyanakkor az egykori szervezetével, a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) dolgozhat tovább.

A hadseregnek is segítenek

A NATO és a Magyar Honvédség is felfigyelt egy hazai innovatív vállalkozásra, amely játékos szervezetfejlesztéssel javít a belső kommunikáción.

A hét hírei, idézete, száma

Hozambajnok volt az arany

Az elmúlt húsz évben az arany volt a második-harmadik legjobb befektetés. A koronavírus-járvány recessziós fenyegetése ismét a sárga fém felé terelte a befektetők figyelmét. 

Öko- és roncsautók derbije

A rendszerváltozás után harminc évvel is az autómatuzsálemek egyik európai menedékének számít keleti szomszédunk, ugyanis ott a környezetszennyezési adó eltörlése után ellepték a közutakat a más országokból kiszorított elavult gépkocsik. Az elsősorban a politikai akarat hiánya által stagnáló helyzet gyakorlatilag lenullázza az ország környezetvédelmi vállalásait, pedig az ökoautók vásárlói jelentős kedvezményt kapnak.

Növelni kell a kisebb cégek szerepét az exportban

Számos olyan hazai kis- és középvállalkozás működik, amely képes a globális piacokon is versenyképes termékeket előállítani, szolgáltatásokat nyújtani. Ezeknek a cégeknek a nemzetközi színtéren való fellépését kell segíteni – nyilatkozta a Figyelőnek a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója.

Megugrottak az osztalékhozamok

Érdemes-e belenyúlni a „hulló késekbe” csupán a kecsegtető osztalékokért?

Már csak egy érintés

Tovább folytatódott tavaly a bankkártyás vásárlási forgalom bővülése, melyben egyre nagyobb szerep jut az interneten keresztül végrehajtott tranzakcióknak. Az érintéses fizetés aránya is nő.

Kínaiak horvát dokkra pályáznak – térképes

2020/03/20