2020/03/05

Zöldborsó-paradoxon

Válságstáb jött össze a múlt héten az Agrárminisztériumban, miután az elmúlt időszakban annyira lecsökkent a hazai zöldborsótermés, hogy az már a feldolgozók érdekeit is erősen veszélyezteti.

Elmaradt az ukrán gazdasági csoda

Egyelőre szinte semmi sem valósult meg a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Nép Szolgája pártjának a politikusaiból álló ukrán kormány gazdasági csodát felvázoló cselekvési tervéből. Ez 2024-ig egyebek mellett 40 (!) százalékos gazdasági növekedést irányoz elő, s 50 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi befektetéssel, valamint egymillió új munkahely megteremtésével számol.

Keletről jön az innováció

A szellemi tulajdon regisztrálása pontos képet rajzol az innováció centrumairól, arról, hol koncentrálódik a leghatékonyabban a szellemi tőke. Ez idáig nem volt kérdés, hogy az Egyesült Államok a tudomány és technológia zászlóshajója. De a helyzet változik, Kína erőteljesen zárkózik fel, mint ahogy az egész dél-ázsiai térség.

Hága: megajóvátétel a jukosz-tulajdonosoknak

Egy hágai fellebbviteli bíróság 50 milliárd dollár kártérítést szavazott meg a Jukosz volt tulajdonosainak. Az ügy rávilágít az orosz oligarchák és Putyin velük való leszámolása szövevényes körülményeire.

Hatszázmillió euró Szerbiának

Indul(na) az utazási-foglalási szezon

Teljes a tanácstalanság az utazási szektorban. Az optimisták is inkább csak azt remélik: mielőbb, legkésőbb májusra elül a koronavírus-pánik.

Az emberek biztonsága a legfontosabb

A biztonságra kell törekedni az állami gazdálkodásban, a lakosság pénzügyeiben és az egészségügy átalakítása során is – emelte ki a Figyelőnek adott interjújában az Állami Számvevőszék elnöke. Véleménye szerint az „aranykornak” vége, ugyanakkor időarányosan megvalósult az anticiklikus gazdaságpolitikára való felkészülés.

Négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon

A foglalkoztatottak száma hazánkban megközelítette a 4,5 millió főt a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján: ez 3,5 százalékos munkanélküliségi rátát takar. 2020-ban a mutató 3,3 százalékra mérséklődhet. 

Katonák és kábítószerek

A kábítószerek, serkentők új hullámát kezdték el alkalmazni katonai célokra. A kutatások „melléktermékei” a civil piacra is kiszivárognak. 

Bíznak a régióban

Csökkenő adózott nyereséggel, ám érezhetően emelkedő működési eredménnyel zárta a múlt évet az Erste Csoport, amely továbbra is bízik a régió jó teljesítményében.

Ellenszer

Mire ezek a sorok megjelennek, sajnos még beljebb leszünk: a koronavírus-fertőzés Kínán kívüli gócpontjaiban egyelőre nem csitul a járvány. Mind több ország jelenti be, hogy „érintett” a vírusban, és világszerte immár kilencvenezren betegedtek meg.

Jól teljesítenek az ingatlanos papírok

Kedvező számokkal rukkoltak elő a Budapesti Értéktőzsde parkettjén jegyzett ingatlanpiaci vállalatok, amelyek körében még a kicsivel gyengébb teljesítményről beszámolók is kellemes meglepetést okoznak.

Razzia a minisztériumban – térképes

„Hálásak vagyunk Magyarországnak”

Stratégiai partnerséget köt hamarosan a Moldovai Köztársaság és Magyarország. Budapest segíti a chişinăui (kisinyovi) kormányt az európai integrációs felkészülésben, a kabinet pedig tárt karokkal várja a további magyar befektetéseket. Erről beszélt a Figyelőnek adott interjúban Moldova kül- és Európa-ügyi minisztere, akivel természetesen érintettük a Romániával és Ukrajnával határos állam geopolitikailag meghatározott helyzetét, politikai és gazdasági törekvéseit.  

Sikeres indulás

Kisebb zökkenőkkel, de sikeresen elindult hétfőn hajnalban az azonnali fizetési rendszer (afr) Magyarországon. A lépés – amellett, hogy óriási jelentőségű – ötéves felkészülési időszakot zárt le.

Budapest: növekvő hiány és adósságállomány

A múlt héten a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége elfogadta Budapest költségvetését. A büdzsét Sebestyén Gézával, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatójával elemeztük. A szakértő felhívta a figyelmet: 2020-ban a főváros adósságállománya 18,6 milliárd forinttal nő majd.

Kötvények szteroidon

A görög és az olasz papírok az eurózóna kötvénypiacának a sztárjai lettek. 

A hozammal nincs baj

Jelentősen nőtt tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona, ám a taglétszám lassú apadása ezúttal sem állt meg. Az egészségkasszáknál is csökkent a tagok száma.

Hittel szórt kosarak

Kézzelfogható közelségbe került a magyar férfikosárlabda-válogatottnak az Európa-bajnokság, miután a selejtezőben az Eb-győztes Szlovéniát és Ukrajnát is legyőzte a csapat. Bár az eredmények önmagukért beszélnek, nagy kérdés, mi lesz a szövetségi kapitány sorsa.

Jobbközép kormány jön Szlovéniában

Azután, hogy lemondott Marjan Šarec kisebbségben kormányzó miniszterelnök, általános vélemény volt, hogy az ország újabb előre hozott választások előtt áll. Most végül mégis az idáig esélytelenebb forgatókönyv valósul meg: a jobboldali ellenzék Janez Janša vezérletével az eddigi balközép kormánykoalíció két centrista pártjával alakít, úgy tűnik, kényelmes parlamenti többségű kormányt. Az alkotmány szerint két héten belül (március 17-ig) fel kell állítani az új kabinetet.

Recessziós veszélyeket hoz a járvány

Kína recesszióba süllyed a járvány kapcsán, ami Mao óta nem fordult elő. Ha a nagy jegybankok rosszul reagálnak, az magával ránthatja az egész világgazdaságot. 

Újjáépülnek a Vaskapu szoros zsilipjei – térképes

Szerbiában izmosodik az NLB – térképes

Pesszimista forgatókönyvre váltottak a piacok

Óriási a bizonytalanság a koronavírus-járvány körül: a befektetők és a szakértők sem sejtik, hol lehet az eladási hullám alja és hol csaphat át a piaci korrekció reálgazdasági válságba.

Kulcsfontosságú az 5G fejlesztése

Az ország versenyképessége szempontjából meghatározó az 5G-hálózat fejlesztése – nyilatkozta a Figyelőnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Gyarapodó autópálya-kapcsolatok

Idén is folytatódik az autópálya-építés, a gyorsforgalmi szakaszok fejlesztésének célja, hogy az országban mindenütt fél órán belül el lehessen jutni, vagy fel lehessen hajtani a sztrádára. Az idei fejlesztések közül kettő is van, amellyel egy-egy szakasz eljut az ország határáig, így északon Pozsony felé lesz egy újabb kapcsolat, keleten pedig Románia-Erdély felé.

Horvát térítés vadgázolás esetén – térképes

Személyi hírek

Csúcson a román kikötők

Tavaly rekordmennyiségű, 66,6 millió tonna rakományt mozgattak a romániai tengeri kikötők. Ezek közül kiemelkedik a konstancai, amely a Fekete-tenger második legnagyobb fuvarozási csomópontja az orosz novorosszijszki után. Az EU legkeletibb kikötőjének további eredményei nagymértékben függnek az infrastrukturális fejlesztésektől, amelyek egyelőre késnek Romániában.

Zsarolóvírus Újvidéken

Nemzetközi sztrádán a NÚSZ

Jelentős összegű útdíj folyik be az államkasszába, csakhogy még hosszú ideig százmilliárdot visznek el a korábbi sztrádaépítések PPP-konstrukciói. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) vezérigazgatója arról is beszélt a Figyelőnek adott interjújában, hogy a magyar rendszerben rejlő tudás egyedülálló a világon, amely éppen ezért exportképes.

Kishalakra vadászik a 4iG

Több kisebb céget is kiszemelt magának a 4iG a hazai piacon, így nem kizárt, hogy a T-Systems felvásárlásának meghiúsulása ellenére a tavalyi látványos növekedési ütemet a következő 2-3 évben rendre felülmúlja a társaság.

Elúszott bitcoinmilliárdok

Akad bűnöző, aki 16 milliárdot bukott, mert nem vigyázott eléggé a bitcoinjaira – derült ki a minap. Persze olyan szélhámossággyanús esetek is bőven akadnak a kriptovilágban, akik szereplői lehet, hogy még hatalmasabb vagyonokat tulajdonítottak el.

Négy éve veretlenek

Az anyavállalat után a magyarországi Mercedes-csoport is nyilvánosságra hozta pénzügyi eredményét. A márka itthon négy éve vezeti a prémium kategóriát.

Világhíresek és feltörekvők

A negyedik Budapest Fotófesztivál, amely egyben a Tavaszi Fesztivál Fotóhónapjának rendezvénye, Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton című kiállításával nyílt meg a Műcsarnokban.

A kutatók mellélőttek

Meglepő eredményeket hozott a múlt hét végi törvényhozási választás. A nyilvánosság elé tárt utolsó közvélemény-kutatások rendre az eddigi legnagyobb szlovák kormánypárt, a Smer – SD (Irány – Szociáldemokrácia) győzelmét jósolták, és több újonnan létrejött politikai tömörülésnek is tíz százalék körüli eredményt jeleztek. 

A hét hírei, idézete, száma

Mindennapi szellemi betevő

Hogy kinek milyen kulturális programot ajánlunk, az bizony meglehetősen szubjektív. Egyfelől a saját ízlésünket tükrözi, másrészt azt, hogy miként vélekedünk a másik műveltségéről, érdeklődési köréről. A mi kulturális ajánlónk vállaltan szubjektív, ennek ellenére reméljük, minél többek ízlését kielégíti. A héten az Operaház amatőrök számára kiírt megmérettetését, az ország legnagyobb Bach-fesztiválját és a Besh o droM legújabb lemezét ajánljuk szíves figyelmükbe.

Dénes Ákos

„Missziónk, hogy az autista fiatalok munkavállalását segítsük” – fogalmazta meg cége küldetését a KockaCsoki kézműves-csokoládémanufaktúra alapítója. A közösségi kávézót is működtető társaság termékeit a versenyképesség és a magas minőség jellemzi. Az eredetileg optikusként dolgozó ügyvezető eleve azért kezdett pályamódosításba, mert örömmel akarta végezni a munkáját.

Tilesch Anna

A munkaerő megtartására ma már egészen más stratégiát kell megfogalmazniuk a vállalati HR-vezetőknek, mint öt évvel ezelőtt. Az egyre élesedő versenyben az nyer, aki képes a dolgozók személyes igényeire komoly figyelmet fordítani, ugyanis ezzel friss energiákat csatornázhat a produktivitásba.

Izgalmas elnökválasztás várható

Megkezdődött a kampány, május 10-én lesz az elnökválasztás első fordulója Lengyelországban. Ha egyik jelölt sem szerez abszolút többséget, két héttel később második etapot tartanak, amikor az első két helyen befutó politikus mérkőzik meg egymással. Meglepetés is lehetséges az egyik felmérés szerint, bár óriási eséllyel pályázik újabb öt évre Andrzej Duda jelenlegi államfő.

A holtvágány felé

Hat hónap alatt 570 millió eurót kell behajtania az államnak a Román Vasúttársaság (Căile Ferate Române – CFR) áruszállító részlegétől. Az Európai Bizottság (EB) összesítése szerint Bukarest a vállalat ekkora összegű adóhátralékát és egyéb jellegű tartozását törölte el, ami jogosulatlan állami segítségnek minősül. Holtvágányra kerül a CFR Marfă?

Már a nagyoknak is szállítanak

Környezetkímélő, fiatalos, a multikkal is jól megfér a ViddL nevű startup, amely az Express One mellett a Magyar Postával is egyre szorosabb együttműködést vállal a belvárosi csomagszállításban.

Ötven bázispontos kamatvágás a Fedtől

Élet járvány idején

A nemzetközi sajtót bejáró kifosztott bolt képe csak egy helyi pánikreakciót mutatott, szó nincs általános felhalmozásról a lakosság körében. A turizmus visszaesése és a gyárak bezárása azonban több százalékpontos GDP-visszaesést okoz. 

2020/03/05