Jókora részvénykibocsátásra készül a közösségi vásárlás piacvezetőjének, a Groupon.com oldalnak a tulajdonosa, a ThePoint Inc. A bevételét havonta 50 százalékkal növelő fiatal cégnek néhány hónap alatt világszerte mintegy 500 klónja bukkant fel, köztük jó néhány Magyarországon.
Amikor pár éve még csak eldugott fórumokon, a Twitteren vagy éppen „élőben”, a chat oldalakon szerveződött egy-egy csoportos vásárlás, valamely jónak tűnő kedvezmény miatt, még aligha gondolhatta bárki is, hogy erre dollármilliárdos üzlet is épülhet. Pedig, mint az internet történetében annyiszor, a nagy sikerhez csak egy meglévő ötlet leporolása és felkarolása kellett. A közösségi vásárlást kiaknázó Groupon.com 2010 utolsó negyedévét mindenesetre már 500 millió dolláros forgalommal zárta, és bár nem nyilvános társaság, így adatai nem hozzáférhetőek, a hírek szerint 2010 végén hónapról hónapra 50 százalékkal nőtt a forgalma.

„Közösségi vásárlás” a 70-es években. Anno így alakultak a vásárlói csoportok.
A New York Times című napilap a céghez közeli forrásokra hivatkozva állítja, akár már idén tavasszal kiléphetnek a tőkepiacra, méghozzá olyan részvényárfolyamon, amely mintegy 15 milliárd dollárra árazza be a weboldal értékét. Ez éppen két és félszerese a Google összesen 6 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatának, amelyet a ThePoint, Inc. tavaly december 3-án utasított vissza. A Google ekkor 5,3 milliárd dollár készpénzt ajánlott, és további 700 milliót úgynevezett earn-out, azaz cég jövőbeni teljesítményéhez kötött vételárprémium formájában kínált fel. (Jellemző, hogy a 2008-ban alapított ThePointért a Yahoo! Inc. tavaly októberben – tehát csupán pár héttel a Google ajánlatát megelőzően – még mindössze 3 milliárd dollárt kínált.)Jó időzítéssel
Most úgy tűnik, hogy a Groupon.com lesz az az ismertebb új generációs webes cégek közül, amely – felismerve a kedvező tőkepiaci klímát és a területen kialakult hisztériát – elsőként lezavarhatja a részvénykibocsátást. Hiszen a Facebook, valamint a webes közösségi játékokat fejlesztő Zynga egyelőre egyaránt távlati tervként kezeli csak az IPO végrehajtását. Az „elsőség” pedig a Groupon.com részvények iránti érdeklődést még jobban megdobhatja. A hatalmas tőkebevonással pedig akár hosszabb távon is bebetonozhatják piacvezető szerepüket a közösségi vásárlással foglalkozó oldalak között (a nemzetközi konkurensekről lásd a keretes írást).
Mindez jól beleillene abba a képbe, amelyet a Forbes alakított ki a vállalatról, amikor a valaha létezett leggyorsabban növekvő cégnek nevezte. Miközben az alapötlet, a kereskedők és a vásárlók összeboronálása és a kedvezményes ajánlatok hirdetése nem az ő fejükből pattant ki. Korábban például az ár-összehasonlító oldalak is hasonlóval próbálkoztak, ám ezen a terepen a bő két éve Chicagóból indult – kezdetben csak félárú pizzákat kínáló – Groupon.com tudott először számottevő profitot is termelni.
Klónok támadása
Közösségi vásárlással ma már több mint 500 oldal
foglalkozik ugyan világszerte, ám a Groupon.com mellett egyedül a Living
Social tudott komolyabb nemzetközi piacot szerezni. Valószínűleg azért,
mert ebbe az Amazon.com is beszállt 175 millió dollárral. Akad azért
még néhány kisebb vetélytárs, mint a BuyWithMe vagy a Jasmere.com, ám a
Groupon.comnak egyedül a Google-től kell tartania. Az óriáscég ugyanis
feltehetően még az idén saját közösségi vásárlási oldalt indít, a hírek
szerint a cégek megtalálását segítő Google Places (Helyek) szolgáltatás
kiegészítéseként.
Az ügyes koncepció azonban önmagában még kevés lenne. Mindehhez jó időzítés is kellett. „Az online fizetés mára vált teljesen elfogadottá Amerikában és Nyugat-Európában. Ráadásul a kis cégek is felismerték az internet erejét és már hajlandóak együttműködni az ehhez hasonló oldalakkal” – mutat rá Dobó Mátyás közösségi kommunikációs szakértő.
Itthon az elmúlt hónapokban sokasodtak meg a közösségi vásárlással foglalkozó oldalak. A trendet a Bónusz Brigád indította el tavaly szeptember 1-jén. A két alapító – Kaprinay Zoltán és Heller Gábor – 2010 elején személyesen is meglátogatta a Groupon.com New York-i kirendeltségét. Bár felvállaltan az amerikai cég egyik hazai klónját akarták elindítani, igyekeztek az itthoni igényekhez szabni a sikeres modellt. Ekkor dőlt el, hogy az egyes akciók több napig is fent lesznek, mivel a piac kis mérete és az eltérő internetezési szokások miatt Magyarországon egy pörgős közösségi vásárlói oldal nehezebben tudott volna megélni.
„A jelenlegi számításaink szerint mintegy másfél-két év alatt kell megtérülnie a befektetésünknek” – mondja Kaprinay Zoltán. A kilátások mindenesetre jók. Ugyanis a Bónusz Brigád jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő oldal a magyar weben. Míg tavaly ősszel még nehezen jött össze egy-egy kedvezmény, addig az elmúlt időszakban a legsikeresebb tételekre már 2000 körüli látogató tett vételi ajánlatot. Ez év januárjában már 30 millió forintos forgalmat bonyolítottak le – árulta el Kaprinay. Arra a felvetésre, hogy a Groupon.com már megkereste-e őket szűkszavúan csak ennyit mond: „Igen, felvették velünk a kapcsolatot. Tárgyalunk ugyan, de még bármi történhet.”
Egyedi megközelítések
Ám a Bónusz Brigád debütálásával szinte egy időben, számos hasonló oldal bukkant fel idehaza. Ezek közül néhány – így például a NapiTuti vagy a Tsoonami.hu – részben külföldi tulajdonban van. A Kupon Világnak pedig – amely a Rebate Networks GmbH leányvállalatán keresztül jött létre 2 millió eurós befektetéssel – már volt egy egészen kiugró 8985 vásárlót vonzó akciója is.
Teljesen más vonalon indult el viszont a Veddvelem.hu. Ez esetben ugyanis nem egy Groupon-klónról van szó. Itt a vásárlók éppúgy indíthatnak egy-egy toborzást, mint a kereskedők, akik szabadon feltölthetik az ajánlataikat. Jelenleg ezért részesedést sem kell fizetniük. A tulajdonos, Kovács Adrián szerint a vásárlói toborzások mindenképpen ingyenesek maradnak, de áprilistól az árusoknak már valószínűleg fizetniük kell a felületért. Az oldal előnye, hogy míg a többi oldalon túlnyomó többségben vannak a szolgáltatások, így például az éttermi, a masszázs és a wellness kedvezmények, addig ide kézzelfogható termékek (például notebookok, okostelefonok, újság-előfizetések és hasonlók) is felkerülnek. Viszont, mivel az üzemeltetést jószerivel a használók végzik, egyelőre kevésbé pörögnek az akciók.
Annyi biztos, hogy idehaza maximum 1-2 nagyobb cégnek van hely e szegmensben. Az viszont még kérdéses, hogy mely oldalak kerülnek be ebbe a szűk körbe. A hazai piacot még akár egy új szereplő is felkavarhatja, például a Groupon.com, ha egy agilis értékesítő csapattal megjelenik a kelet-európai piacon. Vagy felvásárolja az itt működő cégek valamelyikét.
Ajánlott weboldalak
-
Címlapon
-
Újra eljön a kofák kora
Könnyítés lenne, hogy januártól nem kellene engedély a helyi piacok létesítéséhez, elég lenne a bejelentés is. A kormány az egyszerűbb szabályozástól azt várja, hogy feléled majd a régi piacozási kedv, s a lakosság itt fogja beszerezni a friss, helyben termelt élelmiszert.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
-
FRISS
- 19:20 Gyűlnek a devizahitelesek
- 17:15 Több százmilliós pénzmosás nyomára bukkant a NAV?
- 16:55 Már csak üzéreknél van jegy a finnek elleni meccsre
- 16:30 Egyre több a brit milliomos
- 16:15 Regisztrációhoz kötné a választójogot a Fidesz?
- 16:15 Kalózokat kaptak el
- 15:55 Újabb skandináv krimire csapott le Hollywood
- 15:50 Kendert termesztett a kökénybokrok között
- 15:50 Magyarországon fogták el a szlovák rablókat
- 15:50 Portugál, grúz és román ellenfelet kapott a Rába ETO
- 24 ÓRA HÍREI
- TOP 5
-
Újra eljön a kofák kora
Könnyítés lenne, hogy januártól nem kellene engedély a helyi piacok létesítéséhez, elég lenne a bejelentés is. A kormány az egyszerűbb szabályozástól azt várja, hogy feléled majd a régi piacozási kedv, s a lakosság itt fogja beszerezni a friss, helyben termelt élelmiszert.
- Kattintásra a címoldalra jut
