Hirdetés átugrása →
Bezár ×

Fizeti az albérletet az állam

HírekSzajlai Csaba

Többek között albérlet-támogatással, saját kocsival történő munkába járással és társasági adókedvezménnyel segíti a kormány a munkaerő-mobilítását. Mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege az idén.

 

A foglalkoztatásnál kulcskérdés a munkaerő mobilitása, amelyet a kormány az adórendszeren keresztül, kedvezményekkel illetve különféle mentességekkel segít.

Idén az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatja a vállalkozás a munkavállalói albérletét. Mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, vagyis albérlet-támogatással öt éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára van az a munkahelytől - közölte az NGM.

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár. Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen. Idén ez a mérték jelentősen megemelkedett: a minimálbér 60 százalékára nőtt. Vagyis 2018-től 51 ezer forint helyett már akár 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazottjának a lakhatását havonta. A harmadik és a negyedik évben  a tavalyi 25-ről  a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 10 százalékról 15 százalékra nő az elérhető támogatás összege.

Az albérlet támogatás mellett a munkaerő-mobilitást már 2017-ben is segítette az, hogy a saját gépkocsival munkába járó munkavállalóknak adómentesen adható költségtérítés mértéke - 9 Ft/km-ről 15 Ft/km-re - emelkedett. Idén továbbra is adómentesen történhet a munkavállalók elhelyezése azokbanmunkásszállásokban, ahol egy lakóhelyiségben csak egy munkavállalót helyeznek el. Mindezek mellett a lakhatási támogatás adómentes összegével, valamint a munkásszállás kialakítására, fenntartására, üzemeltetésére fordított kiadásokkal a cég még a társasági adóalapját is csökkenti.