Előz az internet

2010. június 30. 12:00
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

A hazai netpiac jelentős előretörését jósolja a PwC most közzétett tanulmánya. A hirdetési bevételek alapján azonban a tévé a jövőben is megőrzi vezető szerepét.

Évente átlagosan 14 százalékkal bővülhet a hazai internetes piac 2014-ig – derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) média- és szórakoztatóiparra vonatkozó előrejelzéséből. A növekedésnek köszönhetően az említett szegmens már az idén megelőzi a tévés piacot, amennyiben a hirdetési mellett az előfizetési bevételeket is figyelembe vesszük (lásd táblázatainkat). A hirdetési bevételek alapján azonban a televízió a jövőben is megőrzi vezető szerepét. A PwC anyaga szerint 2014-ben a tévés reklámpiacnak a felét teszi ki az internet.

A teljes média- és szórakoztatóipart tekintve a 2009-ben 3,2 milliárd dollárra tehető piac 2014-re 4,3 milliárdra növekszik, ez éves szinten 6,2 százalékos bővülést jelent. Tavaly egyébként a globálishoz hasonló, három százalék körüli volt a visszaesés, míg az idén 1,3 százalékos emelkedést jelez már előre a társaság.
A PwC első alkalommal közzétett magyarországi prognózisával kapcsolatban Sere Péter, a cég vezető menedzsere jelezte, hogy a magyar piaci változások együtt mozognak a nagy nemzetközi trendekkel. Hangsúlyozta: a gazdasági válság tovagyűrűző hatása nálunk is egyértelműen kihatott a médiapiacra. Kiemelte viszont, hogy a hatszázalékos hazai növekedés felülmúlja majd a globális növekedést.
Az elemzés készítői a magyar médiapiacon a globálishoz hasonlóan azt is várják, hogy a digitális technológiák tovább erősödnek. A digitális piacból (internet, mobil, tévéhez, sajtóhoz kapcsolódó online hirdetések, előfizetések) származó árbevétel aránya 2014-ben eléri a 37 százalékot. Sere Péter jelezte: a teljes magyar médiapiac 2009–2014 közötti bővülésének 69 százaléka az internetes piacon jelentkezik. Globális szinten ez az arány csupán 43 százalék.
A cikk további része csak előfizetőink számára hozzáférhető.
Kérjük, lépjen be!
Még nincs regisztrációja? Kattintson ide!

Előfizetési csomagjainkról itt tájékozódhat.
  • Újra eljön a kofák kora - illusztráció

    Újra eljön a kofák kora

    Könnyítés lenne, hogy januártól nem kellene engedély a helyi piacok létesítéséhez, elég lenne a bejelentés is. A kormány az egyszerűbb szabályozástól azt várja, hogy feléled majd a régi piacozási kedv, s a lakosság itt fogja beszerezni a friss, helyben termelt élelmiszert.

  • Kattintásra a címoldalra jut

További megjelenési felületeink