Tények és vélemények.
Figyelünk a különbségre.

2012. május 17., csütörtök, Paszkál Bejelentkezés   Regisztráció   Hírlevél
.
  • Eltűnt Picasso-képeket találtak Belgrádban

    Szerbiában megtalálták Pablo Picasso két, évekkel ezelőtt eltűnt olajfestményét, amelyek értékét több millió dollárra becsülik - közölte a belgrádi televízió az SF svájci televízió hírei nyomán.

  • Dagad a Dörner-botrány - illusztráció

    Dagad a Dörner-botrány

    9 színházigazgató tiltakozott nyílt levélben, mert kinevezték az Új Színház élére a szélsőjobboldali érzelmű Dörner Györgyöt.

  • Lady Gaga lesz az új Freddy Mercury?

    A legendát a tervek szerint a következő Queen-turnén az énekesnő helyettesíthetné.

  • Ezzel nyert Dörner - illusztráció

    Ezzel nyert Dörner

    Az atlatszo.hu megszerezte a pályázatot, amely alapján Dörner György és Csurka István veheti át az Új Színház irányítását.

  • Elhunyt Charles Napier - illusztráció

    Elhunyt Charles Napier

    Hetvenöt éves korában elhunyt Charles Napier, hollywoodi filmekben elsősorban mellékszereplőként feltűnt színész.

  • Márta megdöbbent Dörner kinevezésén

    Márta István megdöbbenéssel fogadta a főváros döntését, amely szerint 2012. február 1-jétől Dörner György vezetheti tovább az Új Színházat. Mint a jelenlegi igazgató elmondta, legnagyobb bánata, hogy egy jól menő, prosperáló színházat kell elhagynia, amelyet 13 évig vezetett.

Tőzsde Deviza

Frissült Ma 15:16
 
EUR/HUF
297.49
 
CHF/HUF
247.53
 
USD/HUF
234.09
 
GBP/HUF
370.02
 
JPY/HUF
283,52
Hirdetés
Hirdetés