Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
A részletekért kattintson ide

Kibiztosítás

A CIG terjeszkedése

2008./34. szám - augusztus 21.
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

Az életbiztosító mellé a nem-élet termékeket áruló „kistestvért” is megalapították a CIG hazai tulajdonosai, akik igen gyors terjeszkedést terveznek a régióban.

Alig indult el az ismert magyar közéleti személyiségek, illetve üzletemberek által alapított CIG Közép-európai Életbiztosító, máris bejegyezték a cég ikerbiztosítóját. A nem-életbiztosítási licencért folyamodó CIG Első Magyar Általános Biztosító 670 millió forint jegyzett tőkével alakult meg a másikéval azonos tulajdonosi körrel, s neve kísértetiesen emlékeztet az 1857-ben létrejött Első Magyar Általános Biztosító Társaságra. Mindez nem véletlen: a Járai Zsigmond felügyelőbizottsági elnök és Horváth Béla vezérigazgató bábáskodása alatt induló cég ezzel is azt sugallja, hogy lehet másképp; az üzenet lényege, hogy a multik uralta hazai piacon végre itt egy magyar tulajdonú társaság, amely a megtermelt profitot nem viszi ki az országból.

REPÜLŐRAJT. A nyereség termelésében ugyanakkor nagy szerep jut majd a környező országoknak. Az első romániai fiókot rövidesen, a nem-életbiztosító jövő év elejei indulásával egy időben tervezik. A „minél előbb, annál jobb elv” miatt kapcsoltak nagy sebességre: a CIG-nél ugyanis úgy vélik, a régió hatalmas lehetőségeket rejt magában, a piacra lépés időpontja pedig döntő a siker szempontjából.

HORVÁTH BÉLA. A vezérigazgató az életbiztosítónál eleinte évi 40–45 százalékos, míg a nem-élet ágra szakosodott cégnél évi 20 százalékos díjbevétel-növekedéssel számol.

HORVÁTH BÉLA.
A vezérigazgató az életbiztosítónál eleinte évi 40–45 százalékos, míg a nem-élet ágra szakosodott cégnél évi 20 százalékos díjbevétel-növekedéssel számol. Fotó: Kalló Iván

Az életbiztosító esetében itthon igen gyors bővülést terveznek, a következő két-három évben évi 40–45 százalékos, azt követően pedig 20–30 százalékos díjbevétel-növekedéssel. A nem-életbiztosító esetében óvatosabban számolnak, az üzleti terv szerint a díjbevétel „csupán” 25, a szerződésszám 20 százalékkal bővül majd évente. Számításaik szerint az életbiztosító már működésének hatodik évében nyereségtermelővé válik, a lekötött tőke – amelyet az induláskori 1,03 milliárd forintról a közelmúltban 2 milliárdra emeltek – mintegy 10 év után térül meg. „De addigra már, elsősorban a biztosítási állomány okán, a cég értéke a befektetett tőke 5–6-szorosára rúghat” – bizakodik Horváth Béla, a két CIG biztosító vezérigazgatója. A nem-életbiztosítónál a megtérülés jóval gyorsabb: az üzleti terv szerint már a harmadik évben nyereséges lehet a társaság, a hetedik évre pedig meg is térülhet a befektetett tőke.

A merész tervek azokon a számításokon alapulnak, amelyek szerint a hazai pénzügyi szolgáltatók között a biztosítók tőkearányos megtérülése a leggyorsabb. A 2007-es első félévi adatok a pénzügyi intézmények 23,4 százalékos tőkearányos nyereségéről (ROE) árulkodnak, ezt azonban jócskán meghaladja a biztosítók által kimutatott 32,7 százalékos ráta. A CIG nem vádolható azzal, hogy rövidtávon gondolkodik: terveik szerint viszont tíz év múlva a csoport tőkearányos nyeresége meghaladja majd a 33 százalékot. Ez optimistább várakozás, mint amivel például az Aegon Magyarország kalkulál; a hollandiai központú csoport 25–30 százalékos mutatóval számol a régióban (Fókuszálnak – Figyelő, 2008/26. szám).

FIÓKNYITÁSOK. A CIG továbbra sem lassít; amint megszárad a tinta az első Romániában eladott biztosítási kötvényen, megkezdik az előkészületeket az újabb fióknyitásokra valamelyik másik országban. Ez lehet Bulgária, Szerbia vagy Ukrajna is – most ez utóbbi tűnik a legvalószínűbb befutónak. Az értékesítési hálózatot, illetve módszereket tekintve a CIG „mindenevő”: az összes alternatív csatornát felhasználják majd az eladásokhoz. Erre már csak azért is szükség lehet, mert szoros banki kapcsolattal nem rendelkeznek. Ez pedig a hazai piacon egyértelmű hátrány, mivel nálunk erős a biztosítások bankfiókos eladása. Így évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a pénzügyi csoportok igyekszenek szoros, lehetőleg tulajdonosi szálon is kötődő kapcsolatot kialakítani bank és biztosító között.

A CIG rendelkezik viszont egy igen komoly piaci előnnyel a többi biztosítóval szemben, amit feltehetően alaposan ki is fog használni. Csaknem 40 magánszemélyt felsorakoztató tulajdonosi körében megtalálható az utóbbi évek messze legnagyobb növekedését produkáló pénzügyi közvetítő cég, a Brokernet négy tulajdonosa is. A kapcsolat tehát igen szoros, s mindkét oldal számára gyümölcsöző lehet, ha a 6 ezres ügynöki hálózat nagy erőkkel rááll a CIG-es termékek eladására. Kérdés, hogy a cég régiós terjeszkedésével párhuzamosan elindul-e a környező országokban a Brokernet is. Főleg, hogy ezt már néhány közvetítő cég megtette – igaz, elsősorban a határokhoz közeli településen működők. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre Kutvölgyi Pál, a Brokernet marketing és kommunikációs alelnöke annyit mondott, hogy konkrét tárgyalások még nem történtek ez ügyben.
SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS!