- Minden pénteken 15 és 16 óra között korlátozás nélkül elérhetőek a Figyelő hetilap zárolt cikkei.
- A részletekért kattintson ide
-
Egy csésze kávé
Héjj Demeter
2012.05.17. 10:00A hazai cégek érdekében jó lenne, ha az IMF-ben azt mondanák a magyar kormánynak, hogy a hiánycélnál fontosabb a gazdasági növekedés – véli a Los Angelesbe újra buszokat szállító NABI értékesítési igazgatója.
-
Egy csésze kávé
Kovács Árpád
2012.05.10. 10:00A Költségvetési Tanács (KT) új működési modelljébe a számvevők és a jegybank mellett más közgazdászokat is bevonnak. A büdzsé jövő évi sarokszámainak nyár közepi elfogadása megerősítheti Brüsszel számára a magyar elkötelezettséget a hiány fenntarthatóságával kapcsolatban – mondta a KT elnöke.
-
Egy csésze kávé
Horváth Csaba
2012.05.03. 10:00Az új adókat az összes nagyvállalat valamilyen formában áthárítja majd a fogyasztókra – állítja a Rádió Tele5 Taxi elnöke, a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége elnökségi tagja.
-
Egy csésze kávé
Zsembery Levente
2012.04.26. 10:00A Brüsszellel kapcsolatos magyar politika szinte felhívás keringőre: tessék rajtunk példát statuálni – véli a Biggeorge’s-NV Equity Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója.
-
Egy csésze kávé
Vértes Tibor
2012.04.19. 10:00Rossz termésre számít a fagy után az Agárdi Pálinkafőzde Kft. ügyvezetője, akit a Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntettek ki a magyar pálinka népszerűsítéséért.
-
Egy csésze kávé
Király Gyula
2012.04.12. 10:00A rosszindulatú támadások miatti félelemből nem szabad korlátozni az informatika világát, a jogi és műszaki védelem mellett azonban jobban kell törődni a morális kérdésekkel – állítja a Hospitaly Informatikai Fejlesztő Kft. stratégiai vezetője.
-
Egy csésze kávé
Juhász Attila
2012.04.05. 10:00Nem állítom, hogy a Fidesz dicsőségére válik ez az ügy, de a kármentésben viszonylag hatékony volt – értékeli a Political Capital vezető elemzője Schmitt Pál lemondását.
-
Egy csésze kávé
Csermely Ákos
2012.03.29. 10:00Ma már a médiában hirdetők egyre inkább szeretnék látni, hogy egységnyi marketingbefektetésük hány százalékos haszonnal térül meg – mondja a Media Hungary és az Internet Hungary tulajdonos-producere.
-
Egy csésze kávé
Essősy Zsombor
2012.03.22. 10:00Szimbolikus, de nagyon fontos figyelmeztetés az uniós támogatások egy részének feltételes zárolása – véli a hasonló projektek becsatornázásában meghatározó Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója.
-
Egy csésze kávé
Ablonczy Balázs
2012.03.14. 10:00Egyéni érdekeket sejt az ország elosztórendszereit működtető informatikai rendszerek átalakításának a halogatása mögött az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
-
Egy csésze kávé
Kállay András
2012.03.08. 10:00Felértékelődött tavaly a privát banki ágazat szerepe a bankszektoron belül. Az Erste Private Banking igazgatója szerint a közeljövő nagy feladata a rendszerváltás után szerzett vagyonok generációváltásának levezénylése lesz.
-
Egy csésze kávé
Leitner György
2012.03.01. 10:00A betegellátást veszélyeztetné a gyógyszerkassza további csökkentése, s nincs tartalék a 20 százalékos válságadóval sújtott gyógyszeriparban sem – állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének új elnöke.
-
Egy csésze kávé
Hernád Ágnes
2012.02.23. 10:00A fuvarozók számára rossz évkezdet ellenére növekedést tervezett 2012-re a Maersk Hungary Kft. – a konténeres nemzetközi hajóstársaság magyar ügynöksége – ügyvezetője, az év fiatal menedzsere.
-
Címlapon
-
Újra eljön a kofák kora
Könnyítés lenne, hogy januártól nem kellene engedély a helyi piacok létesítéséhez, elég lenne a bejelentés is. A kormány az egyszerűbb szabályozástól azt várja, hogy feléled majd a régi piacozási kedv, s a lakosság itt fogja beszerezni a friss, helyben termelt élelmiszert.
- Kattintásra a címoldalra jut
-
- FRISS
- TOP 5
-
Újra eljön a kofák kora
Könnyítés lenne, hogy januártól nem kellene engedély a helyi piacok létesítéséhez, elég lenne a bejelentés is. A kormány az egyszerűbb szabályozástól azt várja, hogy feléled majd a régi piacozási kedv, s a lakosság itt fogja beszerezni a friss, helyben termelt élelmiszert.
- Kattintásra a címoldalra jut