- Minden pénteken 15 és 16 óra között korlátozás nélkül elérhetőek a Figyelő hetilap zárolt cikkei.
- A részletekért kattintson ide
Kutatás és fejlesztés
2012./07. szám - február 16. |
Cikk küldése |
A hét legérdekesebb hazai és nemzetközi tudományos hírei
Mesterséges sejthártyaÚjabb lépéssel került közelebb a tudomány a mesterséges sejtek létrehozásához. Az University of California San Diego és a Harvard University kémikusai ráadásul olyan reakciókkal hozták létre a sejt belsejét és a külvilágot elválasztó membránt, amelyek során az önmagától épült fel. Az eredmény az élet kialakulásának megértése szempontjából is fontos, mivel az első sejtek is csak úgy jöhettek létre, hogy eredményesen el tudtak különülni a környezetüktől. A membrán két sor lipid makromolekulából épül fel, amelyeknek a fejei mindkét oldalt kifelé állnak, kapcsolódó hosszú láncaik pedig befelé. Víztaszító, de zsírban oldódó tulajdonságuknak köszönhetően jól elszigetelik a sejteket, és csak a kívánatos molekulákat engedik át. Ezeknek a nagy molekuláknak a létrejöttét fedi homály, ugyanis eddig nem sikerült bizonyítani, hogy ez nem biológiai úton is létrejöhetett, ezért vannak olyan kutatók, akik szerint a szükséges molekulák egy meteorral jutottak a Földünkre. Az amerikai kutatók most egy olaj és mosószer vizes oldatából hoztak létre sejtfalat, csupán szervetlen kémiai reakciók során. Az alapvetően stabil anyaghoz réziont adva 24 óra alatt létrejöttek a sejtfalakat alkotó lipid molekulák. A fejlődéstörténeten kívül ez a mesterséges sejtelőállítás egyik első lépése.
A cikk további része csak előfizetőink számára hozzáférhető.
Ha előfizető, és már regisztrálta magát, lépjen be!
Ha előfizető, de még nem regisztrálta magát, regisztráljon itt!
Ha szeretne előfizetni, itt teheti meg!
Ha előfizető, és már regisztrálta magát, lépjen be!
Ha előfizető, de még nem regisztrálta magát, regisztráljon itt!
Ha szeretne előfizetni, itt teheti meg!




