Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
A részletekért kattintson ide

Érzéstelenített üzlet

Fogászati turizmus: kitörés vagy lenyúlás?

2012./06. szám - február 9.
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz
Nógrádi Tóth Erzsébet -

Egyetlen fillért sem kapott a fogturizmus fejlesztésére szánt 4,5 milliárd forint állami forintból a kormányfő fogorvosa és az Orvosi Turizmus Iroda – állítja Szűcs László, az iroda vezérigazgatója.

– Állandósult kereszttűzben telnek a napjai. A szikrát az okozhatja, hogy az Ön irodáján át vezet a fogorvosok útja a 4,5 milliárd forintos állami pályázati forráshoz. Ugyanakkor Önnek több közös vállalkozása van Bátorfi Bélával, a kormányfő fogorvosával.

– Mi már tavaly kész fogászati turizmusfejlesztési programmal léptünk a nyilvánosság elé, ami egybevágott a kormány egészségturisztikai fejlesztési koncepciójával. Ez az iparág jelentős kitörési pont lehet a nemzetgazdaság számára. De mielőtt erről beszélnék, kénytelen vagyok elővenni a fagyasztóból a tavalyi „sztorit”, és ismét kijelenteni: sem az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI), sem a magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programot lebonyolító cégcsoport, sem Bátorfi Béla valamelyik vállalkozása vagy maga Bátorfi Béla nem kapott egyetlen fillért sem az Új Széchenyi Terv fogászati fejlesztésre szánt 4,5 milliárdos forrásából, sem máshonnan.

– Akkor miért támadják magukat?

Szűcs László (38)
Budapesten született. 24 éve foglalkozik turizmussal, 16 éve a média- és kommunikációiparban is jelen van, s több mint egy évtizedig dolgozott külsős producerként az RTL Klubnak, műsorai voltak a TV2-n, az MTV-ben, a Duna TV-n.
Első társas vállalkozását 1999-ben alapította (D&B), ezt egy sor másik követte.
2010 óta a Dental World Hungary Kft., a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Kft., az Adworth Kft. résztulajdonosa, valamint a Digital Board Networks Kft., a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. ügyvezető igazgatója. 2010 októbere óta az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program egyik alapítója.

– Azt gondolom, hogy a támadás inkább politikai, mint szakmai jellegű. Ön szerint a támadók közül elolvasta valaki az általunk kezdeményezett és kidolgozott Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programot, amelyet két és fél éve fejlesztünk fogorvosokkal, fogszakorvosokkal, professzorokkal, szájsebészekkel, dékánokkal, fogtechnikusokkal, kereskedőkkel, jogászokkal, pénzügyi szakemberekkel, marketingszakértőkkel, a szektor meghatározó szakmai és civil szervezeteivel? Már megbocsásson, de egy alapvető fogorvosi és turisztikai ismeretekkel nem rendelkező újságíró biztosan meg tudja ítélni, hogy mi a jó, vagy mi a rossz a hazai magánfogászatoknak? Kérdezem én, ha nem kaptunk egyetlen forint állami támogatást sem, ellenben a saját költségünkön megalkottunk egy ágazatfejlesztési stratégiát, amely 10 év alatt 250 milliárd forint bevételt hoz a magyar államnak, akkor miért a hangulatkeltés, hogy egy ilyen fontos program sorsa két tömés között dől el?

– Nem csak Orbán Viktor fogtömései miatt támadják az OTI-t, hanem azért is, mert a fogorvosok csak akkor kaphatnak pénzt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, ha az Önök által kidolgozott know-how-t megvásárolják.

– Az innovációs programunkat választók a rengeteg szolgáltatás mellett ingyen kapnak tagságot tőlünk, s megkapják hozzá a teljes pályázati menedzsmentszolgáltatást, három éven át. Ennek a kettőnek az értéke bruttó 3,5 millió forint, csakhogy nem kell érte fizetni. Lassan mondom, hogy mindenki értse: ingyenes. A program nem kötelező egyetlen vállalkozás számára sem. Rengeteg pályázati forrás áll rendelkezésre, így ki-ki szabadon választhat, üzleti stratégiájának és fejlesztési elképzeléseinek megfelelően.

– Tudtommal ezt a fogászatfejlesztési alapprogramot a Bátorfi doktorral közös vállalkozásuk, a Dental World Hungary birtokolja.

– Egy példával kezdeném a magyarázatot. A Magyarországra érkező betegért, turistáért a milliárdos szállodát építő és üzemeltető vállalkozó 8–12 százalék jutalékot fizet a közvetítőnek, ami átlagosan 10–20 ezer forint. Ez, véleményem szerint az arányait tekintve korrekt összeg, gondolom, mások is annak tartják. De azokat a külföldi betegközvetítő ügynököket nem bírálják, akik 50 ezer eurós díjat kérnek azért, hogy felkerüljenek a listájukra a magyar fogorvosok, vagy azokat a padlásügynököket sem, akik 25–30 százalékos közvetítői jutalékot szipkáznak el a fogorvosok bruttó bevételéből. Pedig ezek a közvetítők évente 10–15 milliárd forintot visznek ki az országból, miközben az elmúlt években a fogászati turizmusban érdekelt vállalkozások önerőből 60 milliárd forintot fektettek be. És arról sem esik szó, hogy 10–15 millió forintba kerül egy fogorvos képzése, egy fogászati rendelő ISO minősítése pedig 1,5–1,8 millióba. Ki az, aki tapsol és fejet hajt a 25–30 százalékos, értéknövelő szolgáltatást nem nyújtó pénzszivattyúnak, ami kényszerműködést okoz a vállalkozásoknak? Orbán Viktor, Szűcs László és Bátorfi Béla (középen). Herceghalmi kézfogó. Fotók: MTI

Orbán Viktor, Szűcs László és Bátorfi Béla (középen). Herceghalmi kézfogó. Fotók: MTI



– Én a Dental World Hungary cégre kérdeztem.

– Nagyon is idevágó a fenti fejtegetés. Hiszen az egészségügyi minőségfejlesztési rendszer, az akreditáció, a működési folyamatok átvilágítása pénzbe kerül. Nem csak Magyarországon, hanem Németországban és Kazahsztánban is. Az innovációs hálózat létrehozása és működtetése folyamatos kommunikációt és együttműködést igényel a vállalkozásokkal, ami nem megy pénz nélkül. Azt pedig nem gondolhatja komolyan senki, hogy abba a fogászati praxisba küldünk majd külföldi beteget, amelyikről semmit sem tudunk, mert nem árul el magáról semmit. Így nem lehet az egyre jobban erősödő európai versenyben helytállni. Nincs két egyforma fogászati családi vállalkozás, aki ennek ellenkezőjét állítja, annak megbomlott az elméje. Az innovációs programhoz csatlakozó pályázók 65 százalékos támogatást kaphatnak, költségeiket pedig elszámolhatják. Mindez 35 százalékos önerőt igényel.
SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS!
A cikk további része csak előfizetőink számára hozzáférhető.
Ha előfizető, és már regisztrálta magát, lépjen be!
Ha előfizető, de még nem regisztrálta magát, regisztráljon itt!

Ha szeretne előfizetni, itt teheti meg!