- Minden pénteken 15 és 16 óra között korlátozás nélkül elérhetőek a Figyelő hetilap zárolt cikkei.
- A részletekért kattintson ide
Talán előfordult már Önökkel is, hogy akár egy kávézóban, étteremben, baráti társaságban csak úgy kívülről belehallgattak valamilyen, amúgy a szakmájukba vágó, de laikusok által folytatott beszélgetésbe, és hirtelen megdermedtek, mert fontos dolgokról hangzottak el hajmeresztő képtelenségek, iszonyatos magabiztossággal előadva.
Ilyenkor az ember elgondolkodik azon, hogy beleszóljon-e vagy nem, érdemes-e belevágni egy vég nélküli magyarázatba. Hol legyen például a kályha, ahonnan a nagy tisztázás elindulhat? Nehéz is hirtelen ilyet találni, főleg ha a beszélgetés hevéből érződik, hogy nagy erők kellenek a meggyőzéshez. Még nehezebb azonban a helyzet, amikor hasonló dolgok nem társaságban, hanem a nagy nyilvánosság előtt kapnak teret.
A gazdasággal kapcsolatban is számos ilyen tévhit kering, s riasztó, hogy mennyien hiszik el ezeket. Ennél csak egy dolog a riasztóbb, amikor ezeket a tévhiteket valakik manipulációra használják fel. Nem könnyű eldönteni, hogy a tévhitek állnak össze ideológiákká vagy az ideológiák termelik ki magukból a tévhiteket, s éltetik tovább azokat.
Természetesen mindenki abban hisz, amiben akar, és mindenkinek jogában áll olyan ideológiát választania magának az eszmék mezejéről, amely közel áll a szívéhez. Érdemes, mi több célszerű azon elgondolkodni, hogy ezekkel az eszmékkel, s a belőlük sarjadó gondolati rendszerrel mennyire tudjuk magyarázni a körülöttünk lévő világot. Az egészséges kételkedés mindenféle eszmerendszerrel és politikai beállítódással össze kell, hogy férjen. A tévhitek éppen azért veszélyesek, mert elfogadásuk mentesít a gondolkodástól. Azt tükrözik, hogy kényelmesebb a világot készen kapott magyarázatok alapján elfogadni, mint megpróbálni egy kicsit mélyebben is belelátni a folyamatokba. Egy ilyesfajta érdeklődésnek roppant praktikus, a mindennapokban is érvényes hozadéka is lehet.
Ha valaki például elhiszi, hogy a bankok pusztán azért jöttek volna létre, hogy elvegyék hosszú évek alatt összekuporgatott megtakarításainkat, s az általuk mézesmázos szavakkal kínált hitelek rabláncára fűzve hajtsanak bennünket adósrabszolgaságba, az viszonylag ritkán fogja megnézni a kondíciós listákat, nem fogja megkeresni, hogy hol kapja a legnagyobb kamatot a pénzére. A pénzt általában mindenki szereti – mert ugyan nem boldogít, de kétségkívül jó, ha van –, viszont ehhez képest meglepően kevesen igyekeznek tájékozódni arról, hogy miként is célszerű bánni vele. Ez valami fatális félreértés miatt illetlenségnek, sőt egyenesen véteknek számít.
Márpedig, ha kicsiben nem tanulja meg valaki, hogy mit is jelent a pénz, és akár több van, akár kevesebb van belőle, miként kell azzal gazdálkodni, akkor nagyban sokkal nehezebb lesz megértenie. Szó sincs arról, hogy a következő generációknak kilátástalan sivárságban, örök nyomorúságban kellene tengetniük elzálogosított életüket. Cselekedni viszont valóban kell. Érdeklődni kell a pénzügyek iránt. Fel kell adni a kényelmes, előre megrágott ideológiák csócsálását.
Ha a saját pénzügyeinkkel nem vagyunk tisztában, miért gondoljuk, hogy számon tudjuk kérni az államon, hogy mit csinál a befizetett adóforintjainkkal?
A gazdasággal kapcsolatban is számos ilyen tévhit kering, s riasztó, hogy mennyien hiszik el ezeket. Ennél csak egy dolog a riasztóbb, amikor ezeket a tévhiteket valakik manipulációra használják fel. Nem könnyű eldönteni, hogy a tévhitek állnak össze ideológiákká vagy az ideológiák termelik ki magukból a tévhiteket, s éltetik tovább azokat.
Természetesen mindenki abban hisz, amiben akar, és mindenkinek jogában áll olyan ideológiát választania magának az eszmék mezejéről, amely közel áll a szívéhez. Érdemes, mi több célszerű azon elgondolkodni, hogy ezekkel az eszmékkel, s a belőlük sarjadó gondolati rendszerrel mennyire tudjuk magyarázni a körülöttünk lévő világot. Az egészséges kételkedés mindenféle eszmerendszerrel és politikai beállítódással össze kell, hogy férjen. A tévhitek éppen azért veszélyesek, mert elfogadásuk mentesít a gondolkodástól. Azt tükrözik, hogy kényelmesebb a világot készen kapott magyarázatok alapján elfogadni, mint megpróbálni egy kicsit mélyebben is belelátni a folyamatokba. Egy ilyesfajta érdeklődésnek roppant praktikus, a mindennapokban is érvényes hozadéka is lehet.Ha valaki például elhiszi, hogy a bankok pusztán azért jöttek volna létre, hogy elvegyék hosszú évek alatt összekuporgatott megtakarításainkat, s az általuk mézesmázos szavakkal kínált hitelek rabláncára fűzve hajtsanak bennünket adósrabszolgaságba, az viszonylag ritkán fogja megnézni a kondíciós listákat, nem fogja megkeresni, hogy hol kapja a legnagyobb kamatot a pénzére. A pénzt általában mindenki szereti – mert ugyan nem boldogít, de kétségkívül jó, ha van –, viszont ehhez képest meglepően kevesen igyekeznek tájékozódni arról, hogy miként is célszerű bánni vele. Ez valami fatális félreértés miatt illetlenségnek, sőt egyenesen véteknek számít.
Márpedig, ha kicsiben nem tanulja meg valaki, hogy mit is jelent a pénz, és akár több van, akár kevesebb van belőle, miként kell azzal gazdálkodni, akkor nagyban sokkal nehezebb lesz megértenie. Szó sincs arról, hogy a következő generációknak kilátástalan sivárságban, örök nyomorúságban kellene tengetniük elzálogosított életüket. Cselekedni viszont valóban kell. Érdeklődni kell a pénzügyek iránt. Fel kell adni a kényelmes, előre megrágott ideológiák csócsálását.
Ha a saját pénzügyeinkkel nem vagyunk tisztában, miért gondoljuk, hogy számon tudjuk kérni az államon, hogy mit csinál a befizetett adóforintjainkkal?
