Meggyőződésem, hogy az ágazat mellőzésében a vezető mezőgazdasági vállalatok egyedi felelőssége is megmutatkozik. A telekommunikáció vagy a gyógyszeripar újdonságairól rendkívül tájékozottak vagyunk, ezen ágazatok létjogosultságát egyáltalán nem kérdőjelezzük meg. Ez érthető is, hiszen éves médiaköltésük átlagosan 30–50-szerese a mezőgazdaság ilyen irányú kiadásainak, vagy nevezzünk inkább befektetéseinek. Ha és amennyiben a mezőgazdaság vezető vállalatai azt szeretnék, hogy hazánkban az ágazatukat is súlyának, jelentőségének megfelelően kezeljék, akkor el kell gondolkodniuk azon, hogy a különféle támogatások, pénzügyi programok és finanszírozási lehetőségek mellett milyen kommunikációs eszközökkel növelhetik saját cégük és ágazatuk országon belüli és határokon túli ismertségét és versenyképességét.

„Mezőgazdasági ország vagyunk!” „Magyarország az Európai Unió éléskamrája!” Számos ehhez hasonló állítást tudnánk felsorolni. Mintha nem fektetnénk kellő hangsúlyt azonban ennek kommunikálására. Tájékozottak vagyunk a technológiai újdonságokról, pontosan ismerjük a legújabb mobiltelefonokat, de semmit nem hallunk arról, hogy mi vagyunk a világ egyik legnagyobb libamájexportőre, nem tudjuk, hogy hazánk földjeinek kétharmada művelés alatt áll, s ennél magasabb aránnyal az EU-n belül csak Dánia és Nagy-Britannia büszkélkedhet.