– Nehéz Önt elképzelni csokornyakkendő nélkül. Ez hozzátartozik az imázsához?

– Ugyan. Némelykor a szokásos nyakkendőimet hordom. A csokornyakkendő egyébként roppant praktikus dolog, gondoljanak bele: a magamfajta ember gyakran kényszerül repülni, ahol enni is kapunk és bizony – legalábbis nálam – elő-előfordul, hogy az ételből, italból valami lecsöppen. E tekintetben a hosszú, normál nyakkendő veszélyeztetettebb zóna, mint egy kis csokornyakkendő. Szóval kerülöm e téren a kockázatot.

– Hát nem azért hordja, mert Winston Churchill a példaképe?

Fotók: Bánkuti András

– Nem is lehetne ő a politikai példaképem, mint ahogy Charles de Gaulle sem. Ezek a régi nagyok merőben más történelmi, politikai szituációkban, egészen más országokban fejtették ki a tevékenységüket. Nincs alapja annak, ha egy mai politikus a múltból és máshonnan merít példaképeket.

– Pedig egy nemrégiben adott interjújában utalt arra, hogy a mai politikusok színvonala nem túl magas.

– Ez természetes dolog, mivel azt gondolom, hogy a rendkívüli idők termelik ki a rendkívüli embereket. Ha nem lett volna világháború, De Gaulle átlagos francia tiszt maradt volna, touloni csapat tábornokként vagy valahol Francia-Afrikában fejezve be a karrierjét, esetleg dakari kormányzóként, Churchill pedig a parlament tiszteletben tartott tagja lett volna, ám a politika fő vonulatainak árnyékában. A körülmények teremtették meg a lehetőséget ezeknek a személyiségeknek.

– Most nem olyan időket élünk, amikor nagy formátumú politikusok kellenének? Vagy úgy gondolja, hogy egyes politikusok felnőhetnek az elvárásokhoz?