- Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
- A részletekért kattintson ide
Múlt héten több mint 6 ezer közszolgát raktak ki munkahelyéről. Ez egy fájdalmas hír. Mert azt elvárjuk, hogy az állam takarékosan és gondos gazdaként bánjon a beszedett adóforintjainkkal, de azt már nem nézzük jó szemmel, ha ennek jegyében közeli ismerősünk kerül az utcára.
Az idei a leépítések éve lesz szerte a világban. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb felmérése szerint 2012-ben globálisan 200 millióra nő a nyilvántartott munkanélküliek száma, ami 27 milliós növekedés a válságot megelőző időszakhoz képest. A számunkra legfontosabb európai térség jelentős részén is aggasztó a helyzet. Vannak azonban biztató jelek is. Németországban csúcsra ért a foglalkoztatás, az USA-ban 2009 februárja óta most regisztrálták a legalacsonyabb munkanélküliséget. Latin-Amerikában hosszú ideje most vannak a legkevesebben munka nélkül, Kínába pedig özönlenek a külföldi munkavállalók.
Magyarország még nem a biztató kivételek közé tartozik. A hivatalos adatok szerint bár nem nő a munkanélküliség, de ez elsősorban az állami közfoglalkoztatásnak köszönhető. A versenyszféra cégei közül sokan terveznek elbocsátást. Nem csoda, hogy a felmérések szerint egyre többen félnek, hogy az utcára kerülnek.
Van is mitől. A munkavállalók több mint kétharmadát foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozások többsége a csőd szélén lavíroz, napi finanszírozási problémákkal küzd, hitelhez ilyen körülmények között és ilyen mutatókkal aligha jut. A cégek jelentős része kivérzett, tartalékait már a válság első ütemében felélte. Most már valóban csak az életükért küzdenek. A kisvállalkozóknál alkalmazott magyar munkaerő ennek megfelelően visszafogja fogyasztását, alig vásárol, s ez meg is mutatkozik a fogyasztási statisztikákban. Mindez persze fékezi az összes magyar piacra termelő cég teljesítményét. A nemzetközi környezet pedig nem segíti az exportorientált vállalkozásokat sem. Csak örülhetünk, ha néhány kivételt látunk magunk körül, vagy ismerünk olyat, aki ismer olyat, akinek még most is jól megy.
A tendencia megfordítása érdekében a vállalkozói szektor kiszámítható gazdasági környezetet vár az államtól. Azt, hogy váratlan adók, évközi jogszabály-módosítások, percek alatt meghozott, minden vállalkozás életét befolyásoló törvények, kötelező béremelések, érhetetlen gazdaságpolitikai fordulatok ne nehezítsék az amúgy is a nemzetközi válság súlya alatt nyögő reálgazdaság működését.
Ez azonban csupán az érem egyik oldala. A vállalkozói szektor sem várhatja a sült galambot, jelen esetben az állami beavatkozást, és az sem viszi előre a dolgokat, ha mindig ennek hiányával magyarázzák saját kudarcaikat. Hányan ismerünk olyan vállalkozást, amelynek már az elindításakor mindenki biztos volt a bukásban?! Bármennyire fájdalmas is a válság, gyorsíthatja a természetes tisztulást, mozgósíthatja a tartalék energiákat, új piacok, lehetőségek, ötletek feltárására ösztönözhet, új struktúrákat hozhat létre, kikényszeríti a mentalitásváltást, hatékonyságot javít, többletmunkára kényszerít. Ahol ez a folyamat végbemegy, ott a tisztítótűz következménye a megerősödés.
De vajon az elbocsátott közeli ismerőseinket vigasztalja-e mindez?
Magyarország még nem a biztató kivételek közé tartozik. A hivatalos adatok szerint bár nem nő a munkanélküliség, de ez elsősorban az állami közfoglalkoztatásnak köszönhető. A versenyszféra cégei közül sokan terveznek elbocsátást. Nem csoda, hogy a felmérések szerint egyre többen félnek, hogy az utcára kerülnek.Van is mitől. A munkavállalók több mint kétharmadát foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozások többsége a csőd szélén lavíroz, napi finanszírozási problémákkal küzd, hitelhez ilyen körülmények között és ilyen mutatókkal aligha jut. A cégek jelentős része kivérzett, tartalékait már a válság első ütemében felélte. Most már valóban csak az életükért küzdenek. A kisvállalkozóknál alkalmazott magyar munkaerő ennek megfelelően visszafogja fogyasztását, alig vásárol, s ez meg is mutatkozik a fogyasztási statisztikákban. Mindez persze fékezi az összes magyar piacra termelő cég teljesítményét. A nemzetközi környezet pedig nem segíti az exportorientált vállalkozásokat sem. Csak örülhetünk, ha néhány kivételt látunk magunk körül, vagy ismerünk olyat, aki ismer olyat, akinek még most is jól megy.
A tendencia megfordítása érdekében a vállalkozói szektor kiszámítható gazdasági környezetet vár az államtól. Azt, hogy váratlan adók, évközi jogszabály-módosítások, percek alatt meghozott, minden vállalkozás életét befolyásoló törvények, kötelező béremelések, érhetetlen gazdaságpolitikai fordulatok ne nehezítsék az amúgy is a nemzetközi válság súlya alatt nyögő reálgazdaság működését.
Ez azonban csupán az érem egyik oldala. A vállalkozói szektor sem várhatja a sült galambot, jelen esetben az állami beavatkozást, és az sem viszi előre a dolgokat, ha mindig ennek hiányával magyarázzák saját kudarcaikat. Hányan ismerünk olyan vállalkozást, amelynek már az elindításakor mindenki biztos volt a bukásban?! Bármennyire fájdalmas is a válság, gyorsíthatja a természetes tisztulást, mozgósíthatja a tartalék energiákat, új piacok, lehetőségek, ötletek feltárására ösztönözhet, új struktúrákat hozhat létre, kikényszeríti a mentalitásváltást, hatékonyságot javít, többletmunkára kényszerít. Ahol ez a folyamat végbemegy, ott a tisztítótűz következménye a megerősödés.
De vajon az elbocsátott közeli ismerőseinket vigasztalja-e mindez?
