- Fizessen elő a Figyelő üzleti csomagjára - minden, ami üzlet egy csomagban!
- A részletekért kattintson ide
Nehéz nyereségesen működtetni a hazai elit éttermeket, a válság és az adóváltozások csak rontanak a helyzeten, az euróárfolyam viszont meghozhatja a külföldiek kedvét a magyar falathoz.

Bíró Lajos, Bock Bisztró. Dániában is főz.
SOKSZOROS REPIKÖLTSÉGA legérzékenyebben a reprezentációs költséggel kapcsolatos adóváltozások érintik a vendéglátósokat. Tavaly a reprezentációs költségek és az üzleti ajándék értéke után 10 százalék adót kellett fizetni, míg 2012-től e tételekre 51,17 százalék a közteher, magyarán 10 ezer forintos repiköltség után 5117 forintot kell befizetni az államkasszába. Ez igencsak elveszi majd az üzletemberek kedvét a munkaebédektől – tartják a vendéglősök.
Enni vagy nem enni
Terjeszkedik
a budapesti top étterem, a Bock Bisztró. Tavaly októberben nyílt meg
franchise-éttermük Koppenhágában, s két hónap elteltével nevüket már egy
lapon említik egy Michelin-csillagos koppenhágai étteremmel, a Nomával.
A budapesti Bock Bisztró négy tulajdonosa a nevet, a betanítást és a
folyamatos szakmai felügyeletet adja a franchise-díjért (ennek összegét
nem árulták el), cserébe részesedést kapnak a forgalom után. Az ötlet
két, majd húsz éve Dániában élő magyar szakácstól származik, ők keresték
meg Bíró Lajosékat. Most 70 százalékban a budapesti bisztró ételeit
kell adniuk, 30 százalékban szárnyalhat a fantáziájuk, a boroknak pedig
60 százaléka Bock-bor. „Egyik első kinti ételünk a véres hurka volt,
magam csináltam, csak kicsit megszaladt a kezem és fűszeresebb lett a
kelleténél, amit egy kritika meg is említett. Másnap rengetegen
lájkolták az éttermet a Facebookon, harmadnap már nem tudtuk leültetni a
véres hurkáért sorban állókat” – avatta be a siker titkába a Figyelőt
Bíró Lajos séf, tulajdonos.
„Érthetetlen ez a döntés, hiszen a vendéglátás iparágak sorát foglalkoztatja, ha egy ilyen rendelkezéssel visszavetik a működést, az áttételesen a gazdaságot is lassítja. Úgy gondolom, egy nyereséges céget nem kellene ilyen adókkal szankcionálni, egy veszteséges vállalat vezetője pedig természetesen ne egyen a cége kontójára” – érvelt Bíró Lajos, a top 10-es listán szereplő Bock Bisztró sztárséfje és egyik tulajdonosa (az étterem dániai franchise nyitásáról lásd a keretes anyagot). Szerinte évek óta nem nő annak a rétegnek a létszáma, amelyik hajlandó fizetni a minőségi ételért, ugyanaz a 20–30 étterem küzd a kegyeikért.
A cigi nem menő
Nem érintette
érzékenyen a dohányzás beltéri tiltása az elit éttermeket. Január
1-jétől a vendéglátóhelyeken sem szabad dohányozni, s bár az év eleji
hírek a vendéglősök, kocsmárosok siralmairól szóltak, a top éttermek nem
bánkódnak emiatt. Egyfelől az igazán patinás éttermekben eddig sem volt
divat a dohányzó rész, másrészt a tiltás külföldről jövő előszele már
rég ideért, a külföldiek természetesnek vették, de a magyarok is egyre
inkább hozzászoktak, hogy ha rá akarnak gyújtani, ki kell menniük az
utcára, ahol jobb helyeken melegített hamuzóhelyek várják őket.
Ha előfizető, és már regisztrálta magát, lépjen be!
Ha előfizető, de még nem regisztrálta magát, regisztráljon itt!
Ha szeretne előfizetni, itt teheti meg!


