Többször is arra kényszerült egy német tulajdonú autógyártó hazai beszállítójának vezetője az elmúlt évek során, hogy elbocsátásokat jelentsen be. Volt azonban egy eset, amikor ez különösen megviselte. A rossz emlékű történet azzal kezdődött, hogy a még a leépítések tervezése előtt megrendelt cégautója éppen aznap érkezett meg, amikor a vidéki gyárba kellett indulnia, bejelenteni a rossz hírt. Az új kocsi láttán csaknem lincshangulat alakult ki, kis híján megdobálták az érintett munkások. Utólag elemezve a történteket elhatározta, hogy hasonló célú utazásokra ezentúl csak vonattal megy, és öltöny helyett lazább öltözéket választ, hogy ezzel is érzékeltesse: a gyári dolgozók közé tartozik, velük együtt akarja megoldani a problémát.

Demonstráció Detroitban. „Arcok, nem számok” – írták arra a transzparensre, amelyen az egyik üzembezárás kapcsán érintett 4000 ember fotója szerepel. Fotó: AFP

A külföldi központ nem sokkal később módot is adott arra, hogy tesztelje a stílusváltás hatékonyságát. Újabb költségcsökkentést irányoztak elő, amelynek nyomán közel száz embert kellett elbocsátani. Emberünk ekkor már minden részletre kiterjedően kidolgozta, mit, hogyan fog csinálni. Vonattal ment, farmerban, pólóban. „Azonnal megértették az üzenetet. Átbeszéltük a helyzetet, és arra a megállapodásra jutottunk, hogy egyelőre nem küldünk el több embert. Helyette minden vezető lemondott a fizetése 10 százalékáról – én 15-ről –, és ezzel megtarthattuk mindegyiküket négyórás munkában. Ez a faluban óriási fegyvertény” – mesélte később. Némi büszkeséggel tette hozzá azt is, hogy az ötleteket hajnalig gyűjtötték, így nem tudott már vonattal hazatérni, ezért a környékbeliek egy részével együtt a munkásszállón aludt.

CÉLSZÁMOK SZORÍTÁSÁBAN
A nemzetközi cégek gyakorlatától, kultúrájától, no meg a hazai leányvállalat méretétől függ, mennyire dönthetnek szabadon a magyarországi vezetők, ha felülről kiadják a jelszót: költségcsökkentés. Márpedig ez sűrűn megesik, hiszen a válság hatására a nemzetközi cégek racionalizálnak, laposabbá válik a szervezeti struktúra, így gyorsulhat a döntéshozatal. Magyarországot általában régiós kontextusban vizsgálják, itt többnyire egy nagyobb átalakítás részeként történik az átszervezés, azaz nem kimondottan a magyar munkaerőtől akarnak megszabadulni, hiszen még kelet-európai viszonylatban is olcsónak számítunk – mutat rá Spielmann Katalin, egy nemzetközi vállalat Londonban dolgozó kommunikációs szakembere. Mint mondja, Európa vállalati szempontból előnytelenebb helyszín, mint például Dél-Amerika, egyebek mellett a kulturális különbségek okán is. Az önálló szervezeti struktúrák tehát hosszú távon itt nem tarthatók fenn, így a kontinensünkön lévő érdekeltségeket mind nagyobb szervezeti egységekbe koncentrálják.
Előfordul, hogy a költségcsökkentési ukáz kötelező elemeként jelölnek meg egy bizonyos százalékos létszámleépítést, mert a piac számára ennek van igazán komoly üzenetértéke. Van azonban, hogy csak egy megtakarítandó összeget és egy dátumot határoznak meg. Ekkor értelemszerűen nem a bérköltség az egyedüli tétel, amelyet meg lehet fogni. (A lefaragható kiadások köréről lásd a Spórolás lépésről lépésre című írást.) „Az elbocsátásokat azok a cégek igyekeznek húzni-halasztani, amelyek optimisták. Hiszen ha a közeljövőben kilábalásban bíznak, akkor azért rizikó megválni a munkatársak egy részétől” – mutat rá Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője. Uj Anikó vezetési tanácsadó szerint ugyanakkor a személyi költségek faragásával kapcsolatban klasszikus szarvashiba, hogy a vezetők nem azt nézik, hol lehetne nagyot fogni, hanem apró kis tételeken spórolnak. Márpedig ha eltűnik a konyhából az ingyen kávé intézménye, vagy felére csökkentik a havi étkezési utalvány összegét, az érdemben általában nem befolyásolja a költségeket, ám aláássa a munkamorált és mérgezi a hangulatot. Sok vállalat azonban már ki is merítette e lehetőségeket. Számos hazai szektor – az építőipar, a pénzügyi szolgáltatás, illetve általában a különadók által sújtott ágazatok – szereplői nem ritkán már a sokadik elbocsátási hullám részleteit dolgozzák ki. (A cégek leépítési gyakorlatáról lásd Lefelé tartanak című cikkünket.)

A leépítés olykor a tervszámok elemzésének indirekt következményeként merül fel. „A tervezés során látszott, hogy az idei évre várható profitrátánk értéke a fogyasztás visszaesése és a kedvezőtlen forint-euró árfolyam miatt reálisan a fele lehet a 2011-es mutatónak. Tőzsdén jegyzett cégként ezt nem hagyhatjuk. Voltak már rossz évek, akkoriban olyan mértékben esett a részvényárfolyamunk, hogy felvásárlási hírek keltek szárnyra a piacon. Ha tehát a számok arra utalnak, hogy csökken a nyereség, akkor ezt csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha költséget csökkentünk. S minthogy már nincs miből elvenni, maradnak a személyi kiadások” – enged betekintést a döntéshozók gondolatmenetébe egy multinacionális vállalat névtelenséget kérő magyarországi felső vezetője.