Minden pénteken 15 és 16 óra között korlátozás nélkül elérhetőek a Figyelő hetilap zárolt cikkei.
A részletekért kattintson ide

Dobos Arnold: egy lépés hátra

A permanens politikai háborúzás logikájáról

2012. 04. szám - január 26.
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

Hitelről kell egyezkednie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a kormánynak az elmúlt időszak gazdaságpolitikai – és egyéb belpolitikai – folyamatai következményeként. A kormányfő szerint csak néhány magyar ügy van, amelyek nem harmonizálnak az uniós jogszabályokkal.

Az érvelés nem tér ki arra, hogy a szóban forgó törvények visszavonása a hitelszerződés feltétele. Továbbá úgy tűnik, mintha a kormány az EU-s mechanizmusok elől próbálna meg kitérni.

BRÜSSZEL NEM MOSZKVA
Orbán Viktor a vita tárgyát képező 14 ügyet a Hír TV-nek adott december 22-i interjújában igyekezett a „brüsszeli élet velejárójaként” bemutatni. Érvelését arra alapozta, hogy jelenleg hozzávetőleg 700 jogalkalmazási vita folyik a tagállamok és az Európai Bizottság között. A kormányfő elmondta, hogy a negatív kritikáktól nem kell megijedni: Brüsszel nem Moszkva.

Itthon kevés szó esik az Európai Unió működési mechanizmusáról, s ez vitás kérdésekben és megfelelően redundáns kormányzati kommunikáció mellett azt a benyomást keltheti, mintha az unió, pontosabban a Bizottság ad hoc jelleggel, illetéktelenül szólna bele az egyébként a hatáskörébe nem is tartozó magyar belügyekbe. A valóságban azonban a tagállamok feladata, hogy biztosítsák az uniós irányelvek átültetését a jogrendszerükbe, és amennyiben kötelezettségszegés áll fenn, a Bizottság az illetékes szerv, amely eljár annak megszüntetése érdekében. Az uniós jogrendszer szövevényességével tisztában van az eljárási rendszer alapján is láthatóan kooperációra törekvő, emiatt is sok esetben kevésbé hatékony Bizottság. A teljes procedúra elvileg hosszú időt vehet igénybe, részben ezért is van minden évben sok lezáratlan ügy.

Bírósági szakaszig csak az ügyek 12 százaléka jut el, ez tehát csak végső megoldásként merül fel. Ez azt a benyomást kelti, hogy többször csupán jogértelmezési hibáról, és nem akaratlagos, például belpolitikai szempontok szerint motivált lépésekről van szó.
SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS!
A cikk további része csak előfizetőink számára hozzáférhető.
Ha előfizető, és már regisztrálta magát, lépjen be!
Ha előfizető, de még nem regisztrálta magát, regisztráljon itt!

Ha szeretne előfizetni, itt teheti meg!