Három évig tartott, míg a montenegrói kormány eldöntötte, hogy egyáltalán kiírják a tendert egy új bauxitbánya létesítésének koncessziójára Niksics megyében. Mindezek után a tavaly augusztusban benyújtott pályázatokról csak ez év júliusára határoztak. Ezt követően viszont mindössze 15 nap alatt elkészítették a szerződéstervezetet, egyeztettek, majd a múlt pénteken Podgoricában alá is írták azt a nyertessel: a Mal Magyar Alumínium Zrt.-vel.

Tolnay Lajos, a Mal elnöke. Régiós terjeszkedés nélkül nincs jövő.
Fotó: Lakos Gábor

A politika malmai tehát Montenegróban is lassan őrölnek, a szakapparátusról azonban nagyon jó véleményt alakított ki Tolnay Lajos, a Mal elnöke és fő tulajdonosa. Mint mondja, nagyon élvezte például a Branimir Gvozdenovics gazdasági miniszterrel folytatott, s rendszeresen elhúzódó beszélgetéseket. „Mindig kifaggatott” – magyarázza, miért is tartottak akár egy órát is a negyedórásra tervezett találkozók, amelyeken aztán szóba került a magyar és a világgazdaság helyzetétől kezdve az energiaárakig sok minden.

HÁROMSZOROS GYŐZELEM. A koncessziót a görög Hellenic Mining Enterprise és az orosz Ruszal-csoport helyi bányavállalatának orra elől vitte el a Mal. „Három bizottság értékelt, s mind a három a mi pályázatunkat tartotta a legjobbnak” – büszkélkedik Tolnay. Szempont volt a pályázat minősége, a vállalt koncessziós díj, a referenciák, a kutatási, a foglalkoztatási és a beruházási program. A koncessziós díjat a szerződés értelmében nem árulhatta el a Mal elnöke, azt viszont igen, hogy 15,6 millió euró értékű bauxitkutatást is vállaltak egy tízéves kutatási program szerint, a bányanyitás pedig a becsléseik szerint mintegy 2 millió euróba kerül majd. Mindezt saját erőből és hitelből fedezik, mint a korábbi akvizíciókat is.

Az eddigi kutatások szerint 350 ezer tonna bauxit biztosan kitermelhető, de azt remélik, hogy 3–5 millió tonnát találnak majd. Ez a következő tíz-tizenöt évre megoldja a csoport bauxitellátását, míg a meglévő forrásaik csak öt évre lennének elegendőek. Azzal már bebiztosították magukat az elkövetkező tizenöt évre, hogy az ajkai gyárban megtalálták a megoldást a timföldgyártás során keletkező vörösiszap távlati elhelyezésére, e nélkül ugyanis most már nem kapható környezetvédelmi engedély.

EGYFEJŰ SÁRKÁNY. A Mal Magyar Alumínium Zrt. az ágazat 1992 és 1998 közötti privatizációja során jött létre az egymáshoz vertikálisan illeszkedő Bakonyi Bauxitbányából, az Ajkai Timföldgyárból és az Inotai Alumíniumkohóból. A regionális terjeszkedést 1998-ban kezdte meg a csoport azzal, hogy az erdélyi Csíkszeredán termelőüzemet alapított (lásd a táblázatot). Ezt követte 2001-ben Szlovéniában a zeolitokat és timföld őrleményeket előállító Silkem többségi tulajdonrészének megszerzése, majd 2004-ben a tűzálló anyagok gyártására használt, úgynevezett tabulár timföldet előállító Alusil megvásárlása, és beolvasztása a Silkembe. Az alapanyag-ellátást segítette, hogy szintén 2004-ben, a boszniai privatizáció során többségi tulajdont szereztek a Rudnici Boksita Jajce bauxitbányában is. A szlovéniai terjeszkedés egyben a társaság strukturális átalakításának a felgyorsítását is magával hozta: a Mal ma már alapvetően a speciális hidrát- és timföldgyártásra koncentrál. „Ezen a téren Európában a harmadik helyen állunk” – mondja a Mal elnöke.

Montenegróban, Niksics megyében már volt egy privatizáció az ágazatban: a helyi alumíniumkombinátot hirdették meg a jogilag önálló, de termelési kapcsolat alapján hozzá tartozó, működő bányával együtt. Akkor a Ruszal nyert nyugat-európai konkurensek előtt, a Mal pedig el sem tudott indulni a mostaninál jóval nagyobb értékű tenderen, mert itthon a növekvő áramárak veszteségbe vitték az Inotai Alumíniumkohót. Emiatt 2005-re olyan kritikus helyzetbe került a cég, hogy 2006. január végén – szinte napra pontosan a privatizációs szerződésben vállalt tíz év leteltével – leállították a kohót, s tavaly eladták az egész inotai telephelyet (A költségolvasztó – Figyelő, 2007/39. szám). A kialakult helyzet a vevőt sem lelkesítette: csak a könyv szerinti érték alatti árat volt hajlandó fizetni, ami jókora veszteséget idézett elő a mérlegben. Mostanra azonban sikerült kiheverni ezt a véráldozatot (a cég gazdálkodási adatait lásd a táblázatban). „Kétfejű sárkányból egyfejűek lettünk” – jegyzi meg Tolnay Lajos.

TÍZ PLUSZ EGY ÉV. Bár már csak egyfejű sárkány a Mal, de a montenegrói üzlettel most jóval erősebb lett. A koncesszió egyébként tíz évre szól, s a lejárat előtt egy évvel meghosszabbítható. A kitermelés – amelyet a Malból korábban kivált, a menedzsment tulajdonában lévő Geoász Kft. végez majd – kétévi részletes geológiai kutatás után kezdődhet meg.

Régiós terjeszkedés nélkül nem is lenne jövője a Malnak, mert mára elvesztek azok a komparatív előnyök, amelyek az 1980-as évek közepéig éltették a magyar alumíniumipart. „A magyar bauxit már nem versenyképes, és az energiaárak is nagyon magasak” – emlékeztet Tolnay. Montenegróban viszont – a cég boszniai bányájához hasonlóan – igen jó minőségű a bauxit, ezt jól tudják, hiszen eddig is vásároltak a Ruszal tulajdonába került szomszédos bányából.