A második Orbán-kormány alapvetően másként értelmezi az állam szerepét, mint a korábbi kabinetek. A Méltányosság Politikaelemző Központ korábban már rámutatott arra, hogy a Fidesz által képviselt „hard government” államfelfogás a deliberatív kormányzás elvetésén alapul. Ezt jelzi, hogy a kormány folyamatosan háttérbe szorítja az érdekegyeztetést és bátrabban alkalmazza az erő politikáját.

Minőségi változás az állam hatalmának erőteljes növelése. Orbánék leépítik a kormányzattal szembeni fékeket, másfelől pedig kiterjesztik a kormányzás hatókörét, melynek egyik legfontosabb eszköze a határozott állami beavatkozás. Ennek jegyében történt tavaly a MAL Zrt. állami felügyelet alá vétele, a Mol-részvények negyedének megszerzése, ennek jegyében kerülhet sor a megyei önkormányzati intézmények majdani állami átvételére. Gyökeres változást hoz, ha az iskolák tekintélyes hányada állami kézbe kerül.

A paradigmaváltást érzékelhetjük, ha összehasonlítjuk a jelenlegi államfelfogást a korábbival. Az 1989-90-es rendszerváltás után az „állam rossz gazda” jelszót követve még a központi hatalom nagyarányú visszanyesésére került sor. Szemtanúi lehettünk a polgári jogokat tágan értelmező alkotmánybírósági gyakorlatnak, a nagy számú privatizációnak, vagyis az állam kivonulásának - nem függetlenül a liberális gondolkodás kétségtelenül létező, az SZDSZ parlamenti súlyát meghaladó befolyásától. Ma viszont azt látjuk, hogy a Fidesz nemhogy nem fél az állam hatalmától, hanem egyenesen használja annak erejét. De hogyan?

A magyar modell

Az „éjjeliőr állam” helyébe a terjeszkedő állam lép, amely nemhogy visszarettenne a feladatok ellátásától, hanem egyenesen kiköveteli magának azokat. Nem előzmény nélküli ez: a Fidesz a Horn-kormány második felétől kezdve túlzónak ítélte a privatizációt. Most, kétharmados többsége birtokában érvényesíti is az erejét, egyre inkább igyekszik megszabni a piac még oly potens szereplőinek is a játékszabályokat (egyebek mellett a magyar bankszektorban és a gyógyszerpiacon), és nem riad vissza sem a köztulajdonba vételtől, sem a visszamenőleges jogalkotástól. A belföldi piac szereplőinek így növekedett az állammal szembeni kiszolgáltatottsága, még a nagyobb cégek esetében is. Vannak persze olyan szereplők, akik a hatalommal való együttműködésben látják jövőjüket (OTP, Iparkamara stb.), és olyan nemzetközi vállalatok is, amelyek kevésbé érzik meg az Orbán-kormány lépéseit, sőt, esetleg adókedvezményeket tudnak kisajtolni.

A közszférában dolgozóknak viszont még ennyi lehetőségük sincsen arra, hogy elbújjanak az állam figyelő szeme elől. A kormánytisztviselők elbocsátásának megkönnyítése, a kötelező előírások megnövekedése és keményebb számonkérése, valamint a leépítések légkörében kell(ene) az apparátusnak minél jobb szakmai munkát végezni.

E rendszer előnye, hogy az amúgy is erőteljesen ideologikus, a közállapotok javításában szenvedélyesen hívő miniszterelnök elvileg könnyebben valósíthatja meg vízióját. Hátránya, hogy elfojthatja az egyéni kezdeményezőkészséget, mert az államapparátusban a beosztottak hajlamosak lehetnek főnökeik utasítására várni, mintsem saját megoldási javaslatokkal előállni.

Egy ilyen beidegződés – amely nem most honosodna meg hazánkban – kiöli a kreativitást és hátráltatja a színvonalas jogszabályalkotást. Figyelmeztető jelek már most vannak: a központi költségvetés végrehajtása bizonytalan, számos törvényt már kevéssel az elfogadása után módosítani kell.

Természetesen önmagában nem ördögtől való az állam szerepének felértékelése, hiszen a modern társadalmi viszonyok bonyolultsága számos területen követel szabályozást. Csakhogy a Fidesz úgy tágította ki az állam határait, hogy egyúttal polgárai állammal szembeni mozgásterét is jelentősen és szisztematikusan szűkítette, ez bizony egy sajátos „magyar modell” az Európai Unióban. Ennek működőképességén is áll vagy bukik a Fidesz majdani választási sikere.