„Még szeptemberben elmegyek Londonba, egy nemzetközi konferenciára, ahová hívtak, hogy beszámoljak a módszereink sikeréről. Mint magyar vizuális nevelési módszerről. Aztán feladom. Maradunk (talán), mint ahogy korábban írtam, egy lábjegyzet a szakirodalomban. Mint az integrációt a művészeti neveléssel sikeresen ötvöző művészeti iskola. Bevégeztetett” – zárja a tani-tani.info-n megjelent írását L. Ritók Nóra, az fn.hu Nyomor széle blogjának gazdája.

Lapunkban már többször bemutattuk a berettyóújfalui igazgyöngyösöket. Az iskola, amely egyfajta szociális intézményként is működik több mint egy évtizede bizonyítja, hogy a művészeti nevelés kiemelten fontos személyiségfejlesztő tevékenység, amihez a hozzáférés nemcsak a gazdagok kiváltsága, hanem a (halmozottan) hátrányos gyerekek joga is. A bizonyítékok között említhetjük a rengeteg nemzetközi és hazai pályázaton elért kiváló helyezést, amit rendre begyűjtenek az integrált módszerrel nevelő iskola szegény, középosztálybeli, cigány és nem cigány diákjai. Sokuk sorsát az ott tapasztaltak alakították szerencsésebbé, mint amire a „családi startvonal” predesztinálta volna.



A szerző a művészeti nevelés és különösen a rajz és vizuális nevelés az egész közoktatást érintő ellehetetlenítését több évtizedes folyamatként írja le. Ennek stációi – a tanórák számának csökkentése, a szakkörök megszűnése, a rajz szakos pedagógusok eltűnése, az órák leértékelése, időtöltéssé válása – után tavaly az iskolák zömét a kormányhivatal ellenőrizte, megállapítva, hogy azok nem felelnek meg a törvény által előírt feltételeknek. „Mert 7-8.-ban csak rajz szakos pedagógus taníthatna. De már nincs. A környéken sem. Megy hát a vadászat, ki vállalná el azt a heti egy, vagyis a két osztályban összesen két órát. Túl messziről nem találnak vállalkozót. Mert nem vállalja busszal az utazást. A költségvetés pedig szűkös, csak ezt térítik. És ezért az óradíjért nem biztos, hogy megéri bárkinek.”

A kurrens oktatáspolitika azonban nem támogatja az alapítványi fenntartásban működő iskolákat, művészeti iskolákat, s ez az országosan több ezer, Berettyóújfalun ebből közel 700 gyereket nevelő intézmény működése csak decemberig biztosított.

A „normál” közoktatás mellett a művészeti iskolák jelentettek némi esélyt a vizuális kultúra nevelésére, de azt épp most vérezteti ki az oktatásirányítás. „No, nem mindegyiket, akik fizetős réteget oktatnak, még talán elhúzzák egy ideig, de akik hátrányos helyzetűeket, azoknak az előttünk álló tanév az utolsó lesz. Elkezdeni már el tudjuk, de végigvinni biztosan nem. Plusztámogatás nélkül, amit eddig a közoktatási megállapodásból kaptunk, a fejenkénti évi 34 500 forintos normatívából már nem lehet. Mert a hátrányos helyzetűek nem tudnak fizetni (és lám milyen odafigyelő a rendszer: tőlük nem is szedhető térítési díj…). Most a támogatást meghosszabbították decemberig. A januárról már senki sem beszél. A bennfentesek is csak annyit tudnak, kell a pénz az egyházi iskoláknak, erre már nem marad.”

A közvélekedéssel ellentétben az alapítványi fenntartású intézményekbe nem csak a jómódú családok nevelhetetlen gyerekei járnak magas tandíj ellenében, sokszor épp a másik végletről van szó. A hátrányos helyzetű diákokról, a más iskolákból kihulló gyerekekről, akiknek ezek az intézmények az utolsó esélyt nyújtják. Amit a közoktatás már nem képes megadni.