Vége a Szólás szabadságának?
A Marketing&Media információi szerint nem indul újra a Magyar Televízió Szólás szabadsága című vasárnap esti műsora. Korábban úgy volt, hogy július 18-tól folytatódik az adás az MTV-n, de időközben kiderült, hogy mégsem kerül vissza a képernyőre ebben az időpontban. Sőt, úgy tudjuk a heti háttérműsor véglegesen kikerülhet a Magyar Televízió kínálatából.
2010. július 16. 15:47
Megkeresésünkre az MTV sajtóosztálya mindössze annyit közölt: az őszi műsorrend tervezése most folyik, az új műsorigazgató, illetve a programtanács jelenleg is dolgoznak rajta. Részletes tájékoztatást csak későbbre, legkorábban hétfőre ígértek.
A műsor megszüntetésének hátterében a pénzhiány mellett az intézmény személyi átalakítása állhat.
Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a heti háttérműsor helyére kerülő új műsort az a Halász Zsuzsa vezeti majd, aki a KDNP szóvivőjeként dolgozott nemrégiben.
A Szólás szabadsága című adás még Friderikusz Sándorral indult 2003-ban, akit 2005-ben menesztett a köztévé, később Krizsó Szilvia, majd Győrffy Miklós, aztán pedig Baló György vezette a műsort. 2009-től ismét Krizsó Szilvia vette át a stafétabotot, akinek munkájára várhatóan nem tart igényt az MTV.
A műsor megszüntetésének hátterében a pénzhiány mellett az intézmény személyi átalakítása állhat.
Korábban olyan hírek is megjelentek, hogy a heti háttérműsor helyére kerülő új műsort az a Halász Zsuzsa vezeti majd, aki a KDNP szóvivőjeként dolgozott nemrégiben.
Ajánlott weboldalak
1 napos házhozszállítás

Tőzsde Deviza
Frissült Ma 12:43
EUR/HUF
297.87
CHF/HUF
247.88
USD/HUF
234.52
GBP/HUF
371.96
JPY/HUF
283,52
Top témák






