Megszűnhet a tévédíj
Nagyjából egymilliárd forinttal több maradhat a vendéglátósok és a szállodások zsebében, ha a parlament elfogadja a televíziókészülék-üzembentartási díj eltörléséről szóló javaslatot, amelyről a napokban szavaz a Ház - írta a Világgazdaság.
2010. július 14. 06:24
Az indítvány csak az idei évre rögzíti, hogy augusztus elsejétől az állam vállalná át ezt a díjat a vállalkozóktól, de valószínűleg ez a jövő évben is így marad.
A készülékenként nagyjából 1800 forintos díjat gyakorlatilag az összes szállodatípusban fizetni kellett, akkor is, ha vendég híján nem is használták a készülékeket. Ez akár évi kétmillió forintjába is kerülhetett egy-egy vállalkozásnak.
A lap szerint a vendéglátóhelyeknek a tévédíj eltörlése után is kell fizetniük a televíziók, illetve a rádiók után, méghozzá szerzői jogdíjat az Artisjusnak.
Ajánlott weboldalak

1 napos házhozszállítás

Tőzsde Deviza
Frissült Ma 12:43
EUR/HUF
297.87
CHF/HUF
247.88
USD/HUF
234.52
GBP/HUF
371.96
JPY/HUF
283,52
Top témák