Daciát vásárolna a szaúdi energiaóriás

Hírek Csinta Samu
Új gazdára találhat a Dacia, miután két entitásra oszlik a Renault. A hagyományos motorokkal ellátott gépkocsik gyártása felkeltette a szaúd-arábiai cégóriás, az Aramco vezetőinek az érdeklődését is.

 

 

 

 

Akár 40 százalékos tulajdonrészt is szerezhet az első számú romániai autógyártóban, az Automobile Daciában a világ legnagyobb cégének számító szaúd-arábiai Aramco (Saudi Arabian Oil Company). A 2200 milliárd dollár becsült értékű Aramco már együttműködik a dél-romániai Mioveni-ben működő cég tulajdonosával, a Renaulttal, egy Párizs közeli kutatási központban szintetikus üzemanyagok kifejlesztésén dolgoznak.

A Renault ma két vállalatra oszlik: az egyik kizárólag elektromos járműveket gyárt, a másik pedig hagyományos meghajtású gépkocsikat. Mindkét vállalatba befektetők bevonását tervezik, az elektromos divízióban 40 százalék erejéig, a másikban pedig 60 százalékban. A piaci forrásokra hivatkozó Ziarul Financiar című bukaresti gazdasági lap értesülései szerint a szaúdi állami kőolajipari vállalat a belső égésű motorokkal ellátott járműveket gyártó cég résztulajdonosa lesz.

 

Kettéválás

A francia óriásvállalat nagyarányú átszervezéséről szóló első hírek már tavaly ősszel nyilvánosság elé kerültek. Az elektromos autók, illetve a hagyományos meghajtású járművekkel foglalkozó két entitás létrehozásának célja, hogy a továbbiakban több erőforrás álljon rendelkezésre az elektromos járművek gyártására, ami révén a Renault fokozná versenyképességét a többi gyártóval, elsősorban a Teslával folytatott piaci csatában. Az eredeti elképzelés szerint az elektromos autókat kizárólag Franciaországban gyártanák, a belső égésű motorral ellátottakat pedig csak külföldön. Ez utóbbi céghez a Renault romániai, spanyol, portugál, török és dél-amerikai érdekeltségei tartoznak majd.

Mindezek értelmében az Automobile Dacia Rt. leválna az anyacégről, a romániai gyárban pedig nem gyártanak elektromos autókat. Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója néhány hónapja még arról beszélt, hogy az egyik potenciális partner a Nissan lehet, de pénzügyi befektetők is beszállnának az üzletbe, és a Renault csak 40 százalékos részesedést tartana meg a hagyományos meghajtású üzletágban, a többségi tulajdonos a jövendőbeli partnercég lenne.

A mioveni-i autógyárból 1968. augusztus 20-án gördült ki az első Dacia személygépkocsi. A kommunizmus idején alapított román autógyár kezdetben a Renault 8, illetve 12-es Renault licence alapján gyártotta a Dacia 1100-as és Dacia 1300-as modelleket. Ez utóbbi és az ebből kialakított járműcsalád 35 évig gyártásban maradt. A Dacia 1300-asból és 1310-esből 2,3 millió darab készült, a modell meglehetősen népszerűvé vált a kommunista blokk országaiban. A gyárat 1999-ben vette meg a Renault, és alsó-középkategóriás modellek egész sorozatát vezette be. Ma már több mint tízmillió járműnél tartanak, ám míg az első ötmillió jármű értékesítéséhez 46 évre volt szükség, a következő ötmillió autót az elmúlt nyolc esztendőben gyártották le.

 

Népszerűség és egyszerűség

A Dacia 2021-ben a harmadik legnépszerűbb autómárka volt Európában, Romániában és Franciaországban pedig listavezető. Eladásai 3,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest. Az 537 ezer eladott gépkocsi azonban még mindig messze elmarad a 735 ezer darabos 2019-es szinttől.

A magánszemélyek részére történt eladások terén viszont a Dacia piaci részesedése 6,2 százalékra nőtt, ami minden idők legjobb eredménye. A legnépszerűbb típus a Sandero volt, amelyből 226 ezer talált gazdára, a SUV-kategóriás Dusterből 186 ezret adtak el. Az első elektromos modell, a Spring gyártása tavaly indult, kilenc hónap alatt 46 ezret rendeltek belőle, és 27800 darabot már le is szállítottak az ügyfeleknek.

A Kínában gyártott Springet viszont kifejezetten éles kritikával illették az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó szervezet, az Euro NCAP szakemberei. „A mérnöki egyszerűség mesterei olyan terméket dobtak piacra, amely az egyszerűség szintjét sem éri el. Az ütközési teszteken elért eredményei kifejezetten problémásak, a frontális ütközések során nagy a veszélye a halálos sebesüléseknek a gépkocsivezető mellkasán és a hátul ülő utasok fején. Oldalütközés esetén a hátul ülők mellkasi védelme is minimális” – áll a jármű biztonságtechnikai értékelésében. A Spring esetében a felnőtt utasok biztonsága 49 százalékos, a gyerekeké 56, a gyalogosoknak és bicikliseknek nyújtott védelem 39, míg a jelzőberendezések terén 32 százalékos az autó. Tavaly és az idén a Dacia Jogger és Spring nevű modelljén kívül egyetlen más, újonnan piacra dobott modell sem kapott egy csillagot. A Renault Csoport egy másik autója, a Renault Zoe azonban egyetlen csillagot sem érdemelt ki a tesztelés során.

 

Csinta Samu

Ezek is érdekelhetnek

További híreink