Minden pénteken 15 és 16 óra között korlátozás nélkül elérhetőek a Figyelő hetilap zárolt cikkei.
A részletekért kattintson ide

A nagy találkozás

Magányos vezetők

2011./40. szám - október 6.
Cikk nyomtatása
Cikk küldése
Add a Startlaphoz

Már itthon is elérhetőek a külföldön divatos, felsőkategóriás társkereső szolgáltatások. A hazai menedzserek azonban egyelőre bizalmatlanok.

Válása után Andrea, egy multinacionális cég hr vezetője tisztában volt vele, hogy romantikus elképzelés lenne azt hinnie, hogy majd valahol véletlenül szembejön vele élete párja. „Autóval közlekedem, a napom java részét a munkahelyen töltöm. Egy életkoron túl a társas érintkezés formái igen korlátozottak” – mondja. Jelenlegi párját végül egy társkereső irodán keresztül találta meg, előtte azonban meglehetősen vegyes tapasztalatokat szerzett a legkülönbözőbb rendezvényeken és közvetítőknél.

Előfordult, hogy a szingli tulajdonosok saját társaik megtalálására hoztak létre egy irodát, majd miután céljukat elérték, egyik napról a másikra bezárták a boltot. Hat-hét, interneten szövődött találkozón is részt vett, ám a virtuális bemutatkozásban ki a magasságát kerekítette fel, ki az iskolái számát. Andrea úgy saccolja, hogy regisztrációs és belépődíjakkal együtt hozzávetőleg 200 ezer forintot költött társkeresésre négy év alatt.

A boldogság ára

Párvadászat: több százezer forint, többnyire egyéni megállapodás szerint.
Társközvetítés: 40 ezer–250 ezer Ft
Online társkeresés, regisztráció: ingyenes – kb. 65 ezer Ft
Programok egyedülállóknak: (szingliknek szervezett táncest, rapidrandi, közös főzőcske, társasutazás). alkalmanként kb. 10 000–150 ezer Ft

A felfelé ívelő karrier, illetve a vele járó napi 10–14 óra munka, és a reprezentatív, presztízs elfoglaltságok gyakran tönkreteszik a korábbi kapcsolatokat. Közben leépülnek a barátságok, ellehetetlenül a társasági élet, viszont nő az irigyek és az érdekkapcsolatok száma.

NEM ÉRNEK RÁ
Utasi Ágnes szociológus kutatásai szerint a harmincas, diplomás, fővárosi egyedülálló nők helyzetét megnehezíti, hogy a hasonló korú és hátterű férfiak jellemzően az egy korosztállyal fiatalabbak között igyekeznek partnert találni. A nőtlen férfiak többsége ráadásul alulképzett és falun él, útjaik már csak azért sem keresztezik a nagyvárosi szingli nőkét. Márpedig a párválasztáskor jellemzően a homogámia elve érvényesül, vagyis hasonló a hasonlót keresi.

Bús Tímea, a javarészt diplomás vezető ügyfelekkel dolgozó Duals Társkereső Iroda ügyvezető igazgatójának tapasztalata szerint a női menedzserek szinte minden esetben elvárják, hogy hasonló pozíciót mutasson fel a jelölt, s ez jelentősen leszűkíti a lehetőségeiket. Emellett gyakran olyannyira betáblázott életvitelre rendezkednek be, hogy a sport és esetleg egy hobbi mellett minimális idő marad az elvileg vágyott társra. A szoros időbeosztás miatt esetenként már az első randevú meghiúsul. Előfordult olyan is, hogy miután az első, majd a második találkozót is lemondta az egyik fél, harmadik esélyt már nem kapott. Csak nyitni kellene és kissé visszamenni a klasszikus értékek felé, máris könnyebben menne az ismerkedés – véli Bús Tímea, aki szerint a férfiak elsősorban az alkalmazkodóképességet igényelnék: a kemény munkana-
pok után nőies nőkre vágynak.

A kivételes helyzetükből adódóan a menedzserek ismerkedési lehetőségei az átlagosnál is korlátozottabbak. Egy bizonyos beosztás felett a társra vágyók nem merik vállalni a kockázatot, hogy felismerik őket, ahogy nyilvánosan azt sem, hogy egyedül vannak – állapítja meg Kameniczki Éva, a First Step Társkereső Iroda vezetője. Az online társkereső szolgáltatásoktól egyebek mellett ezért tartják távol magukat. A virtuális ismerkedés a számtalan hamis profil miatt mind inkább a fizetős irányba tolódik. (A megtévesztésekről lásd keretes cikkünket). Emellett az internetes társkereső szolgáltatások diverzifikálódnak, például vallási hovatartozás, etnikai származás vagy érdeklődési kör szerint. Külön weboldal, a Cupidtino toborozza például az Apple termékek szerelmeseit. Specializált keresők itthon is indultak diplomásoknak, duciknak, mozgássérülteknek, a metál zene kedvelőinek, sőt milliomos társra vágyók számára is.

Szívtévesztők

Online társkeresőknél bevett gyakorlat, hogy a személyes találkozás reményében pénzt kérnek az odautazásra az erre specializálódott csalók. Tavaly a Gazdasági és Versenyhivatal összesen 48 millió forintra büntette például a Gold Sweet 2002 Kft. és a Digitania Zrt. sms-es társkereső szolgáltatásokat a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. Az utóbbi cég már korábban is reklámcélokra készített, hamis felhasználói profilokkal javította fel a kínálatát.  A társkereső rendezvények szervezői pedig itthon a gyakran a nők javára billenő nemi arányt egy egyedülállóknak szervezett esten beépített férfi vendégekkel próbálták feljavítani. Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában például etikai kódexet fogadtak el az erre szakosodott szolgáltatók. A nívósabb közvetítők itthon is személyigazolványt kérnek az ügyfelektől, s esetenként minimális bemutatási számot is vállalnak.  A technika ugyanakkor a visszaélések kiküszöbölését segítheti. Számos szolgáltató kapcsolódott össze a Facebookkal, vagy más közösségi oldalakkal, ahol a közös ismerősökön keresztül is ellenőrizhető a reménybeli jelölt kiléte. Az iPhone-okra tervezett Skout nevű alkalmazás pedig az is elárulja, ha a keresett illető járótávolságon belül tartózkodik.

A valóban teljes titoktartást biztosító célzott kereséstől ugyanakkor még sokan ódzkodnak. Míg például Németországban olyan sok a férfi jelentkező, hogy a nőknek sokszor díjmentes a társkeresés, itthon éppen a női jelentkezők vannak többségben. Mindez részben abból fakad, hogy azok a férfiak, akik máskülönben jó problémamegoldók, nem szívesen vállalják fel, hogy ezt az élethelyzetet szakmai segítséggel oldják meg.

EREDMÉNYCENTRIKUSAK
A társkereső irodák külföldön és nálunk is többnyire klub rendszerben működnek, a tagság jellemzően egy évre szól. A beiratkozók a belépéskor általában személyes interjún vesznek részt, amelynek során az elvárásaikról is számot adnak. Az utóbbi paraméterek a külsőségektől kezdve egészen a szofisztikáltabb jellemvonásokig terjedhetnek. Magyarországon az irodák többségénél a segítségnyújtás kimerül egy, a jellemzőknek megfelelő tagokról összeállított lista átadásában. A szolgáltatás nívósabb formája, amikor szoftver segítségével feleltetik meg egymásnak az adatbázisukban szereplő tagok kritériumait, randevúajánlatokat küldenek, valamint az első kapcsolatfelvételt is moderálják. A menedzserek jellemzően eredménycentrikusak, ezen alapul a legdivatosabb szolgáltatás, a párvadászat. Ilyen megbízás esetén az iroda fejvadászcégekhez hasonlóan jár el: egy vagy több személyes mélyinterjút követően tág körben, akár a tanácsadó saját társadalmi kapcsolatait latba vetve keres a kliense igényeinek megfelelő társat. A társkeresésnek ez a legexkluzívabb s egyben legköltségesebb módja. (Az árakat lásd külön.) Külföldön egyébként a jóval nagyobb múltú multinacionális cég- és menedzserkultúra okán is sokkal elfogadottabb, hogy társkereső irodához fordulnak a vezetők. A kifejezetten a felső tízezerre specializálodott londoni Berkeley Internationalnél például ügyfeleik lehetséges partnereitől akár DNS vizsgálatot is kérnek a családi származás bizonyítására. S mivel a szűk kínálatból gyakran csak külföldön találnak megfelelő partnert, az utazást is megszervezik az első randevúnak otthont adó idegen országba.

SÉRTŐDÉS HELYETT
A függetlenségre való törekvés mellett a bizalom hiánya is megnehezíti a társkeresést. Ráadásul ma Magyarországon még mindig sértésnek számít felvetni a házassági szerződés gondolatát. (A vagyonjogi szerződésekről lásd keretes anyagunkat). „A fiataloknak ez már egyre természetesebb, és az esküvői készülődésbe ezt beiktatják. A másik csoportot azok képezik, akik már a második házasságnak rugaszkodnak neki – ők már tudják, mivel jár egy válóper” – mondja Illés Blanka családjogi ügyvéd. Ahogy esetenként „a vagyon összezár,” úgy a kiemelt gazdasági helyzetből adódó kölcsönös gyanakvás gátja is lehet a tartós kapcsolatnak.
 

Minden esetre
Azoknak, akik tartós párkapcsolatra, házasságra készülnek, minden apró részletre kiterjedő vagyonjogi szerződés útján érdemes biztonságba helyezni ingó és ingatlan tulajdonukat. 

Házassági vagyonjogi szerződés:
● Csak az egymással házasságot kötni kívánók vagy házastársak számára

● Egyik alapfogalma a házastársi vagyonközösség: a házastársak osztatlan közös tulajdona, azaz minden, amit a felek a házasság ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek

● Másik alapeleme a házastársi különvagyon: a házasságkötéskor már létezett, vagy a házasság fennállása alatt öröklés vagy ajándékozás útján szerzett vagyontárgy

● Érvényessége a megkötéstől az életközösség fennállásáig terjed.

Buktatók:
IDŐTÉNYEZŐ: Kevesen tudják, hogy a házassági vagyonjogi szabályok nem a frigy megkötésétől a felbontásáig, hanem összeköltözéstől szétköltözésig tartanak. Vagyis ha a felek 5 éve együtt élnek élettársi kapcsolatban és 2 éve össze is házasodtak, akkor az elmúlt 7 évre igaz, hogy mindenük osztatlan közös tulajdon. Tipikus hiba, hogy a szerződést csak a jövőre nézve kötik meg, pedig a nagy vagyoni beruházások már korábban megtörténtek. Vagy éppen pont fordítva: egy esetben például, a XII. kerületi különleges fekvésű telek különvagyoni jellegéhez nem fért ugyan kétség, a felek együttélése alatt épített és berendezett palota azonban már a házasság alatt szerzett vagyonnak minősült – hiába volt csak a férj neve bejegyezve az ingatlan-nyilvántartásba.

RÉSZLETEK: Minden apróság fontos, akár még a nem létező vagyoni elemekről is rendelkezni kell. Ezt mulasztotta el az a férj, akinek vállalkozását 7 évvel ezelőtt vagyonjogi szerződéssel különvagyonnak minősítették a felek. Arról viszont nem szólt a fáma, mi lesz a nyereséggel, így az a jogszabályok alapján közös vagyon lett.

A PÉNZ ÚTJA: A különvagyont érintő pénzmozgásoknak nyomon követhetőnek kell lenniük. Egy hölgy például 40 millió forintot kapott ajándékba lakásra a szüleitől, ám nem vett rögtön ingatlant a pénzből, azt az évek alatt élettársával szépen felélték. Amikor később mégis házat vásároltak, már a közösen spórolt pénzükből tették. A hölgy sérelmezte, hogy élettársa nem akarja az új ingatlant száz százalékban az ő nevére íratni. A felélt különvagyon megtérítését viszont nem követelhette.

MÁS JOGSZABÁLYOK: A házassági vagyonjogi szerződésben foglaltakat a családjogi törvény rendelkezései gyakran felülírják. A leggyakoribb hiba, hogy a különvagyon mellé nem rendelnek olyan pénzforrást, amiből azt fenn lehet tartani. Márpedig ha mindezt közös vagyonból teszik, a másik fél tulajdonjogi igénnyel élhet. Gyakori az olyan kitétel, mely szerint „minden, ami a férj nevén van, az ő tulajdona”. A bontóper során aztán nagy a meglepetés, hogy a bíróság ezt nem fogadja el, és mindennek a felét viszi a feleség.

KIKÖLTÖZÉS: Egy kapcsolat megromlásától a nemkívánatos fél kiköltözéséig gyakran 2-3 év is eltelik – érdemes tehát a szerződésben kikötni, kinek, meddig kell elhagyni az ingatlant. A házastársnak ugyanis a másik fél különvagyoni ingatlanában is lakáshasználati joga van, aminek értéke a forgalmi érték mintegy 15 százaléka.



SZÓLJON HOZZÁ ÖN IS!